2017/12/30

Dan Simmons - Káli dala

Robert Luczak egy eltűnt indiai költő kéziratának nyomában érkezik Kalkuttába. Kutatásai Káli ősi kultuszához vezetik, amely halállal hódol istennőjének. Luczakot magát és családját is elsodorja az egész világot fenyegető erőszak hulláma, Káli dala.
India, mint minden egzotikus ország, általában valami érdekesen különleges helynek tűnik a zsúfolt városaival, a vallásaival, és a csodás műemlékeivel. Nekem egy teljesen idegen kultúra, az életmód, a mindennapok, a gondolkodás, a vallás annyira távol áll tőlem, hogy inkább ijesztőenk tartom, mint vonzónak. Simmonsnak sikerült megragadnia, mi az, ami annyira megrémísztene, ha huzamosabb időt kellene ott töltenem.

Luczak nekivág a családjával egy néhány napos indiai túrának, amiben fel kellene kutatnia a 8 éve eltűnt M. Dász költőt, és megszereznie a legújabb művét, sokak szerint ugyanis Dász él, hiába terjesztették halálhírét. Ahogyan azt kell, a gép késett, egy vadidegen várt rájuk a reptéren, akit más küldött, mint akivel lebeszélték, fojtogató hőség váltotta a monszunesőt, és Robert lelkére rányomta a bélyegét barátja figyelmeztetése: Kalkuttában van valami miazma, ami megrontja a levegőt. Én azonnal értettem, miről beszél, pedig még egy másodpercet nem töltöttem India közelében sem, Luczak viszont eltökélte magát, Dásznak elő kell kerülnie, úgyhogy lesz ami lesz, ő bizony menni fog.

Kalkuttában aztán szépen lassan sikerül megismerkednie Indiának azzal az oldalával (amiről én már láttam borzasztóan visszataszító képsorokat), amit egészen biztosan egyetlen reklámanyag sem bírna el. Igazából nem más ez, mint az emberi életmód, ahogyan önmagukkal és másokkal bánnak: a mélységes és reménytelen szegénység, a kasztrendszer eredményei, idézőjelben és anélkül; a higiénia, illetve annak hiánya; és a mindennapokba beépült vallás, legyen az hinduizmus, brahmanizmus, vagy bármilyen alága, ami a külöböző megtestesüléseket imádja.
Mint ahogyan Kálit. Káli a pusztítás, a háború, a halál istennője, levágott karokból készült szoknyát hord, nyaklánca koponyákból áll, és tíz karjában fegyvereket tart. Egyes helyeken még ma is él a kultusza, jelentsen ez bármit is. (civilben Siva feleségének egyik megtestesülése.)
A középkorban létezett egy szekta, a kápálika, akik egészen sajátságosan sokféle módon hasznosították a halottakat, többek között meditáltak rajtuk. Meg csináltak mást is.
Simmons összefonta ezt a két ágat: a pusztító, halálimádó Kálit, és a kápálikák rendjét, amiből egy olyan hátborzongató, gyomorforgató, és mélységesen ijesztő történetet hozott össze, ami nekem abszolút megtestesíti azt az Indiát, amit a felszín alatt érzek. 
Valószínű, hogy a magazinok csillogása és ez a mocsokban fetrengés igazából a két véglet, de nem is ez a lényeg, hanem a hatás, amit kelteni tudott vele. Megelevenedett holtak, leprások, háromember magasságú szeméthalmok a sikátorokban, oszló tetemek, és a véletlenek irányított összjátéka, ami garantálja a végkifejletet. Minden idealizált képtől mentes ez a Kalkutta, ahol emberek százezrei alszanak az utcán, ahol az érinthetetleneket polkorrektségből csak alsóbb osztálybelieknek hívják, holott ez nekik nem azt jelenti, mint nekünk, viszont jól hangzik. Az áramszolgáltatás akadozik (körbejár a hatalmas város különböző részein), ami azt jelenti, hogy olyankor nincs áram se a kórházakban, se a hullaházakban... 
Komolyan, akkora megkönnyebbülés volt, hogy megjelent egy szikh nyomozó, hogy már én is irracionálisnak éreztem az örömöm.
És van egy másik, szellemibb síkja, ami kicsit elvontabb, mégis egészen konkrét: Káli dala, a háborúk pusztítása, aminek a terjedése megállíthatatlan. De még csak háborúnak sem kell lennie, Káli jelen van a legapróbb cselekedetben is, ami megsemmisít valamit. Megállíthatatlannak tűnik. És ott a filozófiai kérdés: ha elpusztítod azt, aminek lételeme a pusztítás, nem-e inkább csak muníciót adsz neki?
Ilyenekkel kell lennie egy jó könyvnek. Hat. Érzed. Mintha ott lennél. Még ha nem is akarod. És nem akarod. Minél többet gondolkodok a könyvön, annál inkább érzem, hogy Simmons zseniális. 

8 megjegyzés:

  1. Nekem is mindig inkább ijesztő volt India, mint vonzó. Ahogy ez a könyv is. :D Már a leírásodtól futkos a hátamon a hideg.

    VálaszTörlés
  2. Hát ezt még én is érzem, pedig a könyvről sem hallottam korábban... Most ez nem tette egyértelművé, hogy viszolygom tőle, vagy szeretném olvasni. Lehet, viszolyogva szeretném olvasni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez valami olyasmi, mint amikor egy filmben félsz valamitől, és eltakarod a szemed, de közben lesel az ujjaid közül. :D

      Törlés
  3. :D olyasmi, csak itt ugye nem tudod eltakarni a szemed, kapod az arcodba rendesen. max átugrod, de akkor meg tuti kimarad valami, kezdheted elölről. szóval nem érdemes.
    Reea, neked nyugodt szívvel ajánlom, de Bea, te kerüld el nagy ívben. Káli kultusza naggyon durva. szorozd meg tízzel azt a jelenetet, aminél becsuktál egy könyvet, mert nem bírtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is gondoltam elolvasni, nekem a Káli kultuszból pont elég volt az Indiana Jones 2. része. :D Pedig azt, ha most megnézném újra, biztos nem találnám olyan borzalmasnak, mint anno.

      Törlés
    2. adtál egy ötletet délutáni filmhez. :D

      Törlés
    3. Az jó. :D Most, hogy így eszembe jutott, lehet, hogy én is előveszem a filmeket. :)

      Törlés
  4. Elég sokat olvastam már a témáról régebben, és sok könyvemben érintőlegesen megjelenik, de úgy érzem, ez most ezeknél sokkal több. Mint a régi Az, amitől akkor össze... féltem magam, kontra új, amit jobban viseltem ugyan, mégis mélyebbre jutott.:)
    Na, felveszem a listára, aztán legfeljebb nem fogom kézbe venni :D

    VálaszTörlés