Robert Galbraith - A selyemhernyó

Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná.
De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre - így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.
És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost - mert Strike ilyennel még sosem találkozott... 

Szerintem nincs olvasó, aki ne tudná, hogy Galbraith J.K. Rowlingot rejti, a Harry Potterek íróját. Nem igazán tudom, pontosan mennyire sikeresek a krimijei ezen a néven, biztosan nem egyszer érte már a vád, hogy mindenki csak azért veszi a könyveit, mert idő előtt kiderült, ki írja. Attól függetlenül, hogy az első részbe, a Kakukkszóba, beletört a bicskám, annyira unalmas és nyünnyögős volt, ezt a második részt már nagyon élveztem. Szóval Rowling vagy nem, szerintem teljesen megérdemelten szeretik az olvasók.

510 oldal tömény információ a könyv mindenről. A füstös kiskocsmák hangulatáról, berendezéséről, az utcáról, ahol találhatók, a másik utcáról, ahonnan befordulunk a kiskocsmákhoz, az időjárásról (legfőképp arról), Strike fél lábáról (erről meg még inkább), a benyomásokról, amik visszhangot vernek Strike-ban, a könyvről, amit Quine írt (ami baromi undorító), a gyilokról (ami még undorítóbb), mindenről és mindenkiről, akikkel Strike bármilyen kapcsolatba kerül. És mégsem túlírt. Jólesett most belemerülni ezekbe a hétköznapi mozzanatokba, részletesen megismerni Strike-ot kívül-belül, a mindennapjait és a gondolatait. Mondjuk az exmenyasszony elvesztésének a körülményei már kicsit uncsi volt, először csak röviden lett elmondva, aztán kicsit hosszabban, aztán még egy kicsit részletesebben, meg még egy kicsit beszéltünk róla, meg akkor már emlegessük fel megint... na mindegy, egyszer csak túllépünk rajta.

A nyomozás viszont remek volt, ahogy haladt egyik nyomról a másikra, egy idő után a rendőrséget is kerülgetnie kellett, hogy "ne legyen útban". Nem volt holmes-os megoldás, ahol csak úgy a semmiből kerültek elő infók és emberek, minden eseményszál vezetett a következő emberhez vagy infóhoz. Bár a gyilkost nem találtam ki, de két emberre gyanakodtam, és az egyik ő volt. Ez azért jó, mert igazából semmi okom nem volt erre, egyetlen apró dolgot kivéve.
Élt az egész hóval és latyakkal borított város, a kocsmák, a klubok, az ételek az asztalon, a szereplők egytől egyig. Rowling tud írni, szó se róla.

Amik az első részben értek benyomások, azok megmaradtak: Robin szimpi, a vőlegénye egy pöcs, és majdcsak rájön Strike, hogy ha olyan nő kerül az útjába, akinek esze is van (Robin), akkor azt használni kell, nem csicskáztatni (de mentségére legyen mondva, eddig nem dolgozott nővel, az exével meg nem volt alkalma megtapasztalni, milyen az, ha egy nő okos). Nagyon jó csapat ők ketten, csak kellene egy kicsivel több tér Robinnak, nagyon feldobná a könyvet.