KEMÉNYFEDÉL

Mindig olyan jó érzés írni ezt a posztot, visszatekinteni egy év távlatára, keresgélni legeket, meg egyáltalán, végiggondolni, jutottam-e előre, amiben kell, vagy akartam, meg hogy hogyan tovább.



Kezdjük a jó dolgokkal.
Nagyon pörgött a témázásunk, jó ötleteink voltak, meg szórakoztató posztjaink, azt hiszem, talán csak egyet hagytam ki.
Nem mondom, hogy szárnyaltam az idén angolul olvasás tekintetében, de elolvastam két egész könyvet (Ilona Andrews - Kate Daniels 2 és a Fated Jackától ), három képregényt (Blacksad), ami kábé egy negyed könyvnek (se) felel meg, és belekezdtem kettő másikba. Az egyik a Feverborn (Moning, remélem, nem kell mondani), ami egy kicsit lefárasztott, egyelőre nem érzem a flowt, hogy annyira leterítene, mint az eddigieknél. Pár nap, és megjelenik a Feversong, hátha majd az ad egy kis lökést a kedvemnek.
A másik Kristen Callihantól a Firelight, ami egy érdekesen induló történelmi pararománc, lassan, de biztosan haladok vele.
A GR-es kihívásban az előre belőtt 57 könyvet egy kicsit túlolvastam (68), szóval elégedett lehetek. (nem mintha nem lenne mindegy.) De olyanokat is megtudtam az év végi gr-es összegzésben, hogy a legrövidebb könyv 56 oldal volt (Blacksad), a leghosszabb 1132 (11-22-63). Az olvasott oldalszámokat is megmutatta, el is rettentett (25.616). Szerintem ha belegondolnék év elején, hogy hány ezer oldal áll még előttem, inkább csak sorozatokat néznék.

A kihívásokkal viszont nincs szerencsém.
A várólistacsökkentést simán elbuktam. A 12-ből 6-ot sikerült elolvasni. Pedig jó ötletnek tűntek először, amiket összeszedtem, csak aztán már nem érdekeltek. Ha lehetne ilyen 'azonnal betöltöm az agyamba' módon olvasni, talán sikerült volna. Ha előre gyártanék egy havi listát két könyvvel, szerintem azt sem sikerülne teljesíteni. Én már csak ilyen kis lázadóan olvasgatok, amihez épp kedvem van. Az esélytelenek nyugalmával indulok neki minden ilyesminek, mert listázni jó, és hátha egyszer összejön. Épp ezért vcs-zek jövőre is.:)
Nem sikerült Miamona kihívása sem, pedig először az is érdekesnek tűnt, csak aztán már nem akartam ilyen mindenféle szempontok szerint olvasni.

Csináltam féléves összegzést, a lényeg nagyjából év végén is ugyanaz:
A legnagyobb meglepetés, és a legkiemelkedőbb könyv idén minden szempontól King 11-22-63-ja lett, a Shifterst pedig nem sikerült alulmúlnia semminek (esetleg csak Baráth Kata Arkangyalos könyvének. mindenesetre ezek ketten vetekszenek a legrosszabb könyv címkéért.)
A két véglet között meg megint volt egy csomó nagyon jó, meg egy másik csomó kihagyható regény, mint ahogy az mindig is szokott lenni. Ha kedvencet kellene választanom, az a Nagyrészt halott lenne, nagyon várom már a folytatást.

Ami alapján most a könyveket értékelném, az, hogy mennyire volt meghatározóan karizmatikus és bevésődő.
Számomra is meglepő, mert amennyire nem szerettem, annyira bennem maradt a Minou szigetének  hangulata és az események. Nem úgy gondolok rá, mint egy értelmetlen zagyvaságra (mert szerintem ettől függetlenül az), hanem mint egy nagyon fura utazásra, amire nekem nem kellett volna elmennem.
A Könyörtelenek húsbamaró élménye mellett Minou minden negatívuma eltörpül. Egy erőszakos élet krónikája. Nem tudom hova tenni, egyszerre utálom, és csodálom, ami és ahogy meg lett írva.

Az év talán legfurább élményét a Vér és méz adta. Ahogy az ír mitológia életre kel, ahogy átszövi az átlagosnak tűnő mindennapokat, ahogyan összekeveredik a valóság és a természetfeletti, és ahogy ez az egész meg van fejelve a valós történelmi eseményekkel, egyszerűen lenyűgöző.
Lionel Shriver és Herman Koch nem tévedhetnek, bár óvakodnom kell a túlfogyasztásuktól, Kochtól a Vacsorát félre kellett tennem, mert azonnal megláttam a párhuzamokat közte és az úszómedencés nyaraló között, és nem akartam elrontani vele az élményt. Úgyhogy majd jövőre Vacsorázok. Elég sűrűn eszembe jut kedvenc háziorvosom kalandja az élettel és a komfortzónáján kívüli létezéssel, és jókat vidulva találom meg közte és a valóságos orvosok között a párhuzamot.
Shriver Nagytestvére meg mindig eszembe jut, akárhányszor valami velvetes hírt látok.

Nézem a GR-es 2016-os listám, és megakad a szemem Scalzi Vörösingesein, és elbizonytalanodom, hogy ezt most én tényleg olvastam? Hát biztos, ha már egyszer bejelöltem... teljesen kiesett a fejemből. Valószínűleg ez volt az a könyv, amit totál felesleges volt elolvasnom. Úgy tűnik, Scalzi nem képes rám semmiféle hatást gyakorolni, anno a Vének háborúját is ilyen semmilyen érzettel tettem le. A másik, amire viszont sajnos nagyon is emlékszem, az Arkangyal éjjel volt. Nem kellett volna. Megírni sem, de ha már, akkor meg elolvasnom. Jövőre jobban ügyelek, mi kerül a kezembe.

Van egy sorozat, ami mindig mosolyt csal az arcomra, és nagyon megmelengeti a szívem. Ez Carriger Napernyő protektorátusa. Biztosan ismeritek az érzést, amikor megláttok valamit, ami alapból nem jut eszetekbe napi szinten, de megörültök, amikor igen, mert annyira kellemes érzéseket hoz elő. Nem tökéletes a sorozat, el kellene még olvasnom párszor, hogy minden névhez tudjak szereplőt társítani (vagy esetleg nem kellene a részek megjelentetése között éveket hagyni), de egyszerűen annyira szeretem Tarabottit meg a lordot, meg az egész világot, meg a fílinget, meg hogy így is lehet írni, és ennyire jól is le lehet fordítani valamit, szóval egyben van minden az imádathoz. Alattomosan addiktív, egészen más módon, mint mondjuk Moning, ahol a hímeknek nagy a vonzerejük. Ennek más a vonzereje. Nagyon színes, képileg is, nyelvileg is, humoros, amolyan angolkisasszonyosan inspiráló módon.

Természetesen most sincsenek nagy terveim a jövő évre vonatkozóan.
Annyit talán szeretnék, hogy megint legalább olyan 2-3 könyvet angolul olvassak. Mondjuk ha a két megkezdettet meg a Feversongot elolvasom, már elégedett leszek. Annyi könyv van magyarul is, ami érdekel, hogy pazarlásnak érzem az időt, amennyit elnyünnyögök egy angol könyv felett.
Jó lenne, ha a könyvvásárlást legalább ott tudnám tartani, mint az idén: 17 beszerzett könyv, amiben nincsenek benne a recik, meg Kisnima könyvei. Pár éve marha büszke lettem volna magamra ilyen számmal, most inkább csak meglepődtem, hogy milyen sok könyvet vettem. Közben valahogy nem tűnik fel, hogy mondjuk két hete már vettem kettőt, és minek most még egy harmadik, még a többit se olvastam el.
Terveztem egy könyv újraolvasását idén, majd talán jövőre. Vagy az után.:D Amíg vannak jók, amiket még nem olvastam, vétek újraolvasással tölteni az időt. Nagyobb vétek, mint angolul lassan olvasni. Szóval nem tudom még, mi lesz ebből, pedig nagyon húz a szívem a Sógun felé.
Jó lenne esetleg a vcs-t teljesíteni, de ha mégsem, hát annyi baj legyen. A jó könyv mindig nagy élmény, ha meg rossz, annak mindegy, bármilyen kihívásba is teszem bele.

Lelakatolt ajtók, szokatlan fények, mutáns csótányok.
Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak.
Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xela-ét . És Tim és Veek lakásáét is.
Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára.
Vagy az egész világ számára…

Poros padlásokon a legjobb kutakodni, kincsekre bukkanhatunk, hát még ha egy egész bérház vár felfedezésre, az mekkora kaland már. Lelakatolt ajtók, elektromos furcsaságok, foszforeszkáló csótányok, soha véget nem érő liftakna, és ahány lakás, annyiféle elrendezés. Mindez a Kavach-épület, ahol baromi olcsó az albérlet, és egy szigorú gondnok vigyázza a rendet: ne kérdezzen senki, ne kutakodjanak, amin lakat van, az maradjon zárva.
És hát persze, hogy a lakók nyilvántartást vezetnek a furcsaságokról, és amikor megjön Nate, kimondatlanul is megteszik vezetőnek, így végre van valaki, aki összefogja az infókat, és vezeti a felfedezőutakat.

Ilyen kezdetek után mit vártam? Valami misztikus cuccot, szellemeket, démonokat, ijesztő bohócokat, szekrényből előugró valamiket, tudomisén. Valamit, aminek úgy alapvetően semmi értelme, mégis a frászt hozza az emberre. Aztán amikor több, mint a negyed könyv eltelt, és még egy nyamvadt kísértet sem lepett meg senkit, kezdtem gyanakodni. Meg reménykedni. Hátha ez olyan nagyon különleges lesz, amit imádni fogok, ami úgy ijesztő, hogy majdnem igaz.
Mondjuk a majdnem igaz az hatalmas túlzás, de a hivatkozások nagyon is létezőek. A múltból előbukkanó szereplőket nem lőném le, legyen meglepetés, de van, aki valóban létező személy volt. A tudományos részéhez nem tudok mit hozzáfűzni, de nem is szeretnék rá magyarázatot kapni, hogy ez most így oké volt-e avagy sem. Nekem megfelelt, még ha maradtak is bennem kérdések.
Remek utolsó könyv az idénre, ki lennék békülve vele, ha jövőre ennél csak jobbakat tudnék olvasni. Persze nem fog összejönni, ilyen zseniálisan összerakott történet nem terem minden bokorban. Az volt a legjobb, hogy Clines nem akart elkápráztatni semmiféle meglepő megoldással, nem akarta, hogy egyik pillanatról a másikra leessen az állam. Ő csak utamra engedett, és hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok, mindenféle mesterségesen előidézett csavar vagy erőltetett megoldás nélkül. Mondjuk, ami a 14-es ajtó mögött volt, azon azért megdöbbentem rendesen, meg volt még pár dolog, aminél elfelejtettem levegőt venni, de összességében teljesen egymásba simultak az események. Mint amikor odafenn tombol a vihar a tengeren, és kicsivel alatta meg ott a mélysötét nyugalom, amit semmi nem rendíthet meg. Azért azt is meg kell mondjam, hogy voltak benne kiszámítható események, de hát vannak dolgok, amik csak egyféleképpen történhetnek. Itt most a végén elmarad a dráma, mert elsülhetett volna ez rosszabbul is.

Exkluzív válogatás On Sai novelláiból
Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás. On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz. Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést; hol egy üde ötletet, felszabadító élcet.
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér! 

Hogy ez milyen jó volt! Mondjuk annyira nem meglepő, amit On Sai kiad a kezéből, az egészen biztos, hogy elvarázsol és magával ragad, bár itt volt annyi hátulütője a dolognak, hogy mivel novelláskötet, tuti lesz valami hiányérzetem. Végülis nem volt, bár tudnék ötleteket adni, hogy miből kellene rendes könyvet csinálni (leginkább az összesből), és feltétlenül írnia kell Beának egy szexkönyvet is.:D
A novellákból mindenféle, már ismert történet visszaköszön, kicsit átírtan, más formában, de felismerhetően.Találkozhatunk nősülni vágyó vérfarkassal; a legkisebb herceggel feladatokkal, és egy elvarázsolt segítővel; orkokkal és varázslókkal, ufókkal és angyalokkal, de leginkább mágiával mindenhol és mindenkiben.
Nagyon tetszett, ahogy a jövőnket meghatározó cyber-lét és a fantasy összeolvadt,és ebben még a Sátán is feltalálta magát.
A szexnek is megtalálta a maga érdekes útvonalait: voltak persze a szokásos mágikus egyesülések, de volt fürdőkád is, egyre növekvő libidóval és némi identitás-kereséssel.
A kedvencem a címadó novella, az Esővágy lett, vagy a Hogyan ölne Jung, még nem tudom, viszont a legcukibb a Sose szólj be egy varázslónak.
Talán egy novella lógott ki kicsit a sorból, a Mentsd meg Krisztust, amiről nekem végig Gore Vidal könyve jutott az eszembe (pedig nincs egymáshoz közük).
Imádom az egészet, úgy, ahogy van.

Kicsit elhamarkodottan posztoltam az előzőt, azt hittem, itt majd vége is a sornak, de ha már így alakult, akkor nézelődtem még kicsit, kitől mik jönnek.


1893 karácsonyán az aranybányászatról ismert Abandon városában minden férfi, nő és gyermek nyom nélkül eltűnt. A vagyontárgyaik érintetlenek maradtak, az ételeik megfagytak az üres faházakban — és ami a legfurább: a maradványaik soha nem kerültek elő. Azóta, egyes szóbeszédek szerint a területet kísértetek lakják…

Cuttert nem kell már bemutatni senkinek, a Mélység és A falka szerzője óriási népszerűségnek örvend az olvasóink körében. Az új, Little Heaven című regénye az eddigi leghosszabb és leginkább felkavaró: három sötét múlttal rendelkező ember évtizedeken átívelő története, melyben a közösen átélt borzalmak kötnek össze mindenkit. Akik szeretik az igazán vad horrorokat, azok megint brutális éjszakákat élhetnek át. Apróbb hasonlóságok fedezhetőek majd fel Cormac McCarthy Véres délkörök és Stephen King Az című művével.

Simmons epikus horrora a Franklin-expedícióról letaglózó erejű mű, ráadásul az AMC nagyköltségvetésű sorozatot forgat belőle Magyarországon. Érdemes lesz várni ezt a könyvet, mert nagyon jó, de előre szólunk mindenkinek, hogy készüljön: nem rövid. 

Jön még persze egy csomó más is, de engem ezek érdekelnek. 
Lesz majd az Én, Lívia párhuzamregénye, a Palatinus domb lányai; Amy Schumer, akit rendszeresen plus-size-oznak, és aki ezt rendszeresen vissza is utasítja, mellesleg joggal; aztán lesz egy új horror, ami még nem tudom, mennyire fog érdekelni, de Beukes kedvencelése miatt nagyon gondolkodom rajta, hogy megnézem majd közelebbről.

Ide jött volna még egy Delta Visionös lista is, de eltüntették a jövő évi terveiket. Ha majd kipakolják, frissítek, mert jön majd Reynolds, meg Greg Keyes, amikre így hirtelen emlékszem.

És megvan a lista a DV-től is. 
Az Istár hajója már előkészületben is van, de ne dőljünk be nekik, sztem nagyjából már három éve készül. Még az is lehet, hogy engem is érdekelni fog. Nem mintha ez a pár év garantálná a tökéletes munkát, mert tudjuk, hogy ez náluk egyáltalán nem garancia, sőt, de ha az ember sokat néz valamit, egy idő után érdekelni kezdi. Viszont legalább a borítója biztos, hogy jó.
Lesz új Brandon Sanderson (a Leszámolókat és a Ködszerzetet folytatják), meg Gemmell (Jon Shannow 2-3), Greg Keyes a Tövis és csont folytatásaival, aminek remélhetőleg megint baromi jó borítókat csinál valaki.
Nagyon sokan várjuk, hogy valaki folytassa a Reynolds-könyveket, de nézve pl. az Istár hajóját, és tudva, hogy a Júdás elszabadul fordítása milyen lett, nem tudom, mennyire örüljünk (túl azon, hogy ne akarjak már mindig mindenbe belekötni, a tényekkel nehéz vitatkozni). Egyszercsak majd jön a Blue Remembered Earth, egy teljesen új sorozat.
Ugyanez igaz Scott Lynch sorozatára, ezt is a szandi kezdte el, aztán valamiért le is álltak vele (gondolom, mert külföldön fizetni kell, ha tetszik, ha nem), de ha minden igaz, a DV megment bennünket. Még nem olvastam az első részt, de PL szerette, és én hiszek neki. Az első részt újrázzák, hogy miért, nem tudom, de ez van.
Ami még érdekel a listából, az Dave Duncan királypengésének harmadik része, a Kardok ege. Igazán kíváncsi vagyok, mivel gyarapítják ezt az eklektikus borító-sorozatot. :)
Bár a listában nincs benne, mert még sehogy nem állnak vele, de a fórumon írták, hogy Erikson Malazai bukottak sorozata is hozzájuk került. Ha jól értettem, ezt is elölről kezdik. Dejó. Vagy nem. 8 rész jött ki eddig, hosszú évek alatt. Inkább nem mondok semmit, mert eszembe jutott az Istár hajója. Próbálok inkább örülni, csak hogy ne mindig a csomót keressem a kákán. És csak remélem, hogy ha már egy (kettő, három, öt...) szerkesztő átrágja magát szerkesztés gyanánt az első 8 részen, a maradék kettő fordítását csak nem sikerül majd elrontani...

Az Agave kitette a blogjára, milyen könyveket fognak hozni jövőre, azonnal ki is szúrtam néhányat.

A jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymesterének elképesztő átiratában. Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.


Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl. Nem csak a világ, de a szereplői is nagyon emlékezetesek.



És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy januárban jön az új Lehane, Az éjszaka törvénye. 

 

Világsiker ​​volt 1925-ben Anita Loos regénye, olyannyira, hogy címe: Szőkék előnyben, szlogenné vált az idők során. A regényből színpadi változat is készült, több ízben megfilmesítették. Legutóbb 1953-ban, Marilyn Monroe-val a főszerepben. A történetet egyes szám első személyben elbeszélő hősnő „örök típust” testesít meg: mindig voltak és lesznek ártatlannak látszó, csacska, szőke, kék szemű szépségek, akik a férfiakat leveszik a lábukról, s miután kihasználták, eldobják őket. Haragudni rájuk mégis csupán a vetélytársak, a nők képesek. A Szőkék előnyben főszereplője páratlan tehetséggel tudja eljátszani a „védelemre” és „oktatásra” szoruló szende szüzet, akit gazdag és befolyásos pártfogói mindenféle luxussal, ékszerekkel halmoznak el. Gyilkosság, csalás, szélhámoskodás – mindezen úgy lép túl, hogy még ő tűnik áldozatnak. Annyi bájjal, önfeledt önzéssel gázol át mindenen, hogy aki látja, mit művel, az sem akar hinni a szemének. A regény New Yorkban, Londonban, Párizsban, Bécsben és Budapesten játszódó epizódjaiban valóban élt hírességek is felbukkannak, mint pl. Griffith, a filmrendező, vagy Freud. A naplóját író hősnő pikáns kalandjait a stílus teszi különlegesen mulatságossá, hiszen mohóságát, műveletlenségét, gátlástalanságát maga leplezi le előttünk, miközben soraiból árad a meggyőződés, hogy mindennek az ellenkezőjét teszi. A könnyed, izgalmas, szórakoztató olvasmányt Hatvany Lily fordításában adjuk közre.

Mit is mondjak, a fülszöveg abszolút helyénvaló, és lehetne akár a mi Mancink is, de ő az amerikai testvére. A Szőkék előnyben főszereplője a gyémánt, de csak a nagy, mert a kicsi az csak vacak kavics, meg a hírnév, és a csillogás, meg persze a szellemi továbbfejlődés, hiszen hősnőnk ingadozik, hogy mozicsillag legyen-e vagy híres író. De addig is, amíg eldönti, bájosan röpköd egyik gazdag úriembertől a másikig, némelyiknek pénze van, másoknak hírneve, egy a közös bennük, mind a szőkét akarja.

Este kilenc óra volt csak és semmi dolgom. Próbáltam Gerryt Bostonban felhívni, de nem kaptam meg az összeköttetést. Lulu próbált a Mah–Young játékra megtanítani, de annyira nyomasztott voltam, hogy nem bírtam odafigyelni. Azt hiszem az a legokosabb dolog, amit tehetek, hogy elmegyek Mme Frances-hoz és rendelek pár új esti ruhát.

Írni abszolút nem tud, viszont álnaiv kiszámítottsággal vonul át férfiak tömegén. Így papíron nem igazán lehet utálni, inkább szórakoztató, ahogy lehúzza a pasikat, akik sokszor csak egymásra licitálva tudnak talpon maradni a kinek van nagyobb kavicsa versenyben. Igazán bájosak voltak az illusztrációk (by Ralph Barton) is, bár a szöveg nem hagyott kétséget a korszakot illetően, a rajzok erre csak rásegítettek.
Nagyjából egy órás szórakozás, annyira rövidke.

Küldött egy egész vastag könyvet Etikettről, mert azt mondja, Angliában és Londonban nagyon sok Etikett van és jó lenne valamit tanulni róla. Hát fogom is tanulmányozni, mert gyakran szeretném tudni, hogy például ha egy fiatalember, akivel egy fiatal leány csak az imént ismerkedett meg és szállt taxiba, a taxiban rögtön bizonyos ajánlatot tesz, akkor mit illik felelni. Persze engem az ilyesmi bosszant, de azért az az elvem, hogy nem szabad kérlelhetetlennek lenni, ha úriemberről van szó.

Minden mondata aranyköpés, pillanatok alatt megtanuljuk belőle, hogyan lehetünk gazdagok közkedvelt szőkéje ebben az anyagias világban.:)

Jól befaragtam az idei várólista csökkentésemmel, de ez végülis egyáltalán nem vette el a kedvem, egyik könyvet sem bántam meg, amiket elolvastam miatta. A jókat főleg nem, de amiket nem szerettem, azokat sem. Úgyhogy mit veszíthetek egy újabb listával, nem? :)
Inkább csak az a kérdés, milyen szempontok alapján válogassak. Az idénre próbáltam sokféle műfajt összeszedni, hogy tudjak váltani, ha épp nincs kedvem egyikhez vagy másikhoz, de a legtöbb választásom nem volt épp szerencsés, nem feltétlen egy huszas listával kell feszegetnem a komfortzónám apró kis buborékját. Úgyhogy most igyekszem biztosra menni, pont ezért az alternatív lista csak 6 könyvből áll. Ha túl sok a választás, az csak összezavar. Jó lenne az összeset elolvasni, de tavaly is abban a biztos tudatban listáztam, hogy kizárt, hogy ne sikerülne, hát mi ez nekem. Aztán tessék. :D
Lobo újra meghirdette, lehet rá jelentkezni dec.31-ig.

Emily Kaldwin császárnő kettős életet él Dunwallban: az uralkodói teendői mellett apja, Corvo Attano képzi a lopakodás, harc és orgyilkosság művészetében. A birodalom ismét sötét idők elé néz: nemrég egy titokzatos férfi érkezett a városba, és a Cetvadászok élére állt, méghozzá olyan képességek birtokában, melyeknek a létezése már éppen kezdett feledésbe merülni. Emily és Corvo életre-halálra folyó hajszába veti magát: ha nem lebbentik fel a fátylat rejtélyes ellenségükről, akkor minden igyekezetük dacára bekövetkezik az elkerülhetetlen pusztulás.
Az első Dishonored videojáték 2012-ben jelent meg, és egy olyan kitalált viktoriánus kori világban játszódik, amiben egyaránt létezik a mágia és a technológia, játékosok milliót ejtve rabul. Az elnyomó rendszer és a vele járó korrupció, a bálnazsírral való fekete kereskedelem az ipari negyedben, a patkányok által terjesztett halálos betegségek, valamint a különleges birodalmi katonák, fedőszervezetek és aktivisták rendkívüli élettel töltik meg ezt a világot, amely immár regény formájában is elkápráztatja a rajongókat.

Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része. Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat - Attila kezd egyre különösebben viselkedni. Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak - ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat... Magyar nyakba magyar szemfog!

A könyv hatalmas balszerencséjére, az előző részből konkrétan semmire nem emlékeztem, csak hogy van benne egy Borbíró Bori, meg egy Attila nevű főnök. Hogy aztán ezek hogyan s miként kapcsolódnak egymáshoz, pláne mi történt, pláne ki a többi szereplő, na az kiesett. Nagy nehezen rájöttem (na, annyira nem volt nehéz, benne volt a könyvben), hogy Attila táltos. De a pasi még mindig nem került a helyére, mert ki az az Eszter? És mikor jönnek össze Borival? Főleg, hogy Eszter a felesége...? és ki az a Fehérholló? meg vannak benne IQvámpírok. Feltételezem, ők az agyasak. (basszus, volt ilyen az első részben?!) van könyvtáruk is. (???!!!) Géza? Az ki? Ja, a Bori pasija. (van neki?!) és akkor mi van Attilával? ja, neki felesége van. Ezek és még hasonló meglepetések értek.Mivel nem éreztem késztetést, hogy újraolvassam, megelégedtem az út közben felszedett infókkal. Nagyjából olyan volt, mint egy in medias res felütés, kicsit jobban kellett figyelnem az átlagnál, de ez semmit nem volt le se a könyv, se a történések értékéből.
Hogy ez ebben az esetben mennyire pozitívum... hát nem tudom.

Baromi jól szórakoztam olvasás közben. Attila meg Bori párosa egyszerűen überel minden mást a könyvben. Alapból ez egy remek dolog lenne, de ha nincs történés és hasonlóan karakteres mellékszereplők, amiken felül lehet kerekedni, ez nem olyan nagy dicsőség. Történik egy kis sebesülgetés, némi kis bénázgatás, elröppen egy-két golyó, némi szex, egy kis szélroham itt-ott, de az igazán ütősek azok a párbeszédek Attila és Bori között. Imádom őket. Gyanítom, eltelik két hét, és semmire nem fogok emlékezni a könyvből, csak hogy van Attila meg Bori, akik igazán remek társaság, és van valami a vámpírokkal is, de az mindegy.
Komolyan, ha még valami története is lett volna, megkapná a csillagosötöst, bár még így is az egyik legszórakoztatóbb magyar sorozat, amihez bátran nyúlhat az ember, azt kapja, amit várt: néhány óra pihentető röhögést, és sziporkázó két főszereplőt.