2012/03/26

Elizabeth Kostova - Hattyútolvajok



érték: 5/ 4,5 

Robert Oliver napjaink festőóriása: nagyon tehetséges művész, és mint férfi, a görög istenekhez hasonlító valódi jelenség. Mint ahogy az útjába kerülő nőket elbűvöli, biztos vagyok benne, hogy az 1800-as évek végén élt és alkotó (a történet szerint legalábbis,) Beatricé-re is nagy hatással lehetett volna. Ha nem is annyira, mint amennyire a nő egy portréja volt őreá, mert neki ettől szó szerint elment az esze.  A saját, több, mint száz évvel későbbi életéből kiesve szinte csak a nőnek, a korszakának és a történetének élt, felkutatva, mi történt az ígéretes tehetséggel, akit korszakának nagyjai között tarthatnánk ma számon.
Robert meglátott egy Beatricé-ről készült arcképet, és onnantól kezdve megszállottan őt festette, és ez akkor nem gond, ha egyedül él az ember, de egy feleségnek már nagyon nehéz megmagyarázni, hogy mitől kialvatlan, mitől hanyagolja el a családját, a munkáját, önmagát, és micsoda érzések, gondolatok is gyötrik őt, és miért van teli a padlásszobája egyetlen nő arcaival. Igazából Robert meg sem próbál erről Kate-tel , a feleségével beszélni, és amikor már egyikük sem bírja tovább, Robert elköltözik, Kate pedig megpróbálja összerakni újra az életét, ami Roberttel együtt esett szét.
Amikor Robert egy késsel támad egy múzeumi képre, egy nyugodt, barátságos elmegyógyintézetbe kerül, Dr. Marlow keze alá, aki maga is festeget, és roppantul izgatja a hallgatag Robert rejtélye, és igyekszik utána járni.
Mivel Robert egyáltalán nem beszél, nem is igazán tudja, honnan induljon, de ahová végül majd eljut, arra biztosan nem számított. Beszél a volt feleségével, a volt szeretőjével, jár Franciaországban és Mexikóban és végül megoldja a több, mint száz éves rejtélyt.
A Hattyútolvajokra nem tudok másképpen gondolni, mint a festészet és a szerelem regényére. Kostova legalább olyan jól kezeli az írókáját, mint ezek a művészek az ecsetjeiket, megtanultam egy kicsit másképpen látni a festményeket. Kapunk elég sok festéstechnikai elemzést is, amik nagyon érdekesek, de a látásmód az, ami igazán átjön a sorok közül. És persze az, hogy minden egyes képnek története van.
Mindenki szerelmes. Századunk női Robertba (mármint a szereplők), Robert Beatricé-ba, Beatrice pedig … ezt meg majd megtudjátok, ha elolvassátok. 

Nekem először megvolt a saját kis elméletem, hogy Robert miért érez és gondol úgy, ahogy, és azt hittem, majd Kostova visz egy kis misztikát a történetbe, de végül mindenféle ilyesmi nélkül zárul le. Ami nekem a legérdekesebb volt, a  festészeten kívül, az, ahogyan Robert szétesik, és amiket művel és mond közben. Ami nagyon sok volt, az Mary, nem igényeltem volna ennyire részletes életrajzot róla, ez elég unalmasra sikerült ugyanis. Úgy összességében is túl hosszúra nyúlt a könyv, nagyjából a negyede felesleges volt, többre értékeltem volna, ha helyette inkább kapunk egy részletes ismertetőt, hogy mennyi igaz a történetből, vagy esetleg bepillanthatok Robert fejébe is, mert a betegsége sokkal izgalmasabb téma számomra, mint Mary és Marlow lelkivilága, de Kostovának más volt erről a véleménye.

Szerettem volna, ha Clerval valóban élt és alkotott volna, az egész netet feltúrtam utána, de csak annyit értem el, hogy megint rákattantam a festészeti könyveimre.

Francois-Édouard Picot - Léda

Share:

6 megjegyzés:

  1. Jaj, legszívesebben újra kezdeném!
    Beatrice szerelméről mit gondolsz? Nekem az volt valahogy a legmegkapóbb a regényben. Talán a titkok miatt. (Előjött a mélyre ásott romantikus énem tőle :D)

    VálaszTörlés
  2. aha, valszeg belőlem is ez jött elő, mert imádtam a szerelmesleveleiket.:D
    tetszett, hogy olyan őszintén szerette mind a két férfit, és hogy
    SPOILER!!!
    megcsalta ugyan a férjét, de nem azzal teltek a napjai, hogy ezen emésztette magát, hanem totál természetesen kezelte, a szeretet részeként. és nagyon jó volt, hogy olyan lassan bontakozott ki az egész, hogy ki kicsoda, és ki miatt van.
    kár, hogy ezek a Mary-s részek elnyomták a végén ezeket.

    VálaszTörlés
  3. hú, én is!
    valószínűleg azért, mert annyira elütött egy mai, átlagszerelemtől. és igen, tök bölcs volt a nő, mert hát szeretni nem bűn.

    Nekem Mary igazából nagyon nem maradt meg, még azon is gondolkodnom kellett, hogy ki is volt ő a könyvben :) szóval valószínűleg tényleg felesleges volt :D

    VálaszTörlés
  4. ahogy olvastam a leveleket, azon agyaltam, hogy én is akarok ilyet kapni. sajna, esélyem sincs.:D

    VálaszTörlés
  5. én most olvasom lassan, kb. a felénél tartok, és annyira "jó" nyugalomba kerülök.

    VálaszTörlés
  6. @f-andi
    igen, teljesen ilyen a hatása.:)

    VálaszTörlés