Heidi McLaughlin - Forever My Girl

Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát…
Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem…

Abból a lányból, akit az elején csak úgy emleget, hogy az a nő, nagyon gyorsan az én csajom lesz. Tíz év után Liam még mindig Jojot szereti, és ezt ennyi idő alatt soha, egyetlen egyszer sem kérdőjelezte meg magában. Nem voltak csajai, csak dugott, és senkinek nem sikerült elfoglalnia Jojo helyét. Azzal, hogy lelépett, megvalósította önmagát, de egy részét el is veszítette.
Jojo eközben próbált élni. Dühös volt, és fájt neki, hogy csak úgy lelépett mellőle Liam, de ha elfeledni nem is akarta, igyekezett továbblépni.
Mikor Mason meghal, Liam visszatér a városba, és kis híján ott ragad, nem csak Jojo miatt.
Persze, nem olyan egyszerű az élet, Jo éppen férjhezmenni készül, és ott állunk egy szerelmi háromszög közepén, amiről végig tudni lehet, hogy a harmadik csak egy véletlen tényező, és nincs rá semmi szükség.

Nem igazán NA (new adult) ez a regény, mivel a szereplők már jócskán a 30 felé járnak, de teli van visszaemlékezéssel a gimnázium utolsó éveiről, amikor a két pár, Katelyn és Mason, és Liam és Jo összejöttek. Álompár voltak, de aztán Liam bekattant és lelépett, Mason pedig nem volt hajlandó Katelyn mellől elmozdulni. Ők megvalósították az "amerikai álmot", a gimnáziumi szerelmet átmentették a felnőttkorba, szépen éltek, és volt egy ikerpárjuk. Ha Mason nem hal meg, Liam talán soha nem tér vissza.

Borzasztóan szomorú könyv. Pedig teli van reménnyel, küzdéssel, szerelemmel és szeretettel, boldog emlékekkel, de még ez sem tudja elnyomni Liam érzéseit, a fájdalmat, hogy kihagyott 10 évet, ami meg is érte neki, meg nem is, a gyászt Mason elvesztése miatt, a tanácstalanságot, hogy mi lesz ezután: Liam le fog lépni újra? hogy élnek majd tovább Mason nélkül?

Megértettem Liamot, végtelenül szimpatikus srác, pedig nem vagyok kinyúlva ettől a zenész-imidzstől, és ha nem is volt minden lépése tökéletes, azt hiszem, én sem tudtam volna semmit másképpen tenni. Jo pedig... őt is megértem, nyilván nem akar egy illúzióért sutba dobni éveket, és mire biztonságban érezhetné magát, megint kicsúszik a lába alól a talaj, és fél attól, hogy megismétlődik a múlt. És nagyon nem mindegy, hogyan dönt, hiszen most már nem csak róla van szó.

Ez igazából egy romantikus regényecske, különösebb faxni nélkül. Van két felnőtt ember, aki próbálja egymáshoz újra megtalálni az utat. Ami engem valójában rabul ejtett, az az írásmód, és a lelki folyamatok ábrázolása. Teljesen átélhető, hiteles, és leszámítva ez azt amerikai álmas blablát, abszolút reális. A bőrömön éreztem őket, és ez még a Soha határában sem volt így. Ez a könyv egy koncentrált érzelmi bomba, ami már az első oldalon robbant.
Nem tudom, hogy a Soha határát felülmúlja-e. Más, érettebb, komolyabb, ami ott csak egy lehetőség, itt már bizonyítást nyert, ami ott kezdeti lelkesedés és kíváncsiság, az itt már kezdettől fogva csak fájdalom és hiányérzet. Nem tudom őket összehasonlítani.
A következő kötet ott fog folytatódni, ahol ez abbamaradt, csak két másik szereplővel. Mindeképpen olvasandó. Ez pedig újraolvasós.

Kiadja az Ulpius.