2016/01/02

... és ami még ezután jön

Hát arra én is kíváncsi leszek.
Írtam ugye a posztot, hogy miket kéne még olvasni (True blood, stb), namost ehhez képest egyikhez sincs kedvem. Helyettük elkezdtem a Varázslókat, amit már tavaly egyszer félretettem.
Ahogy olvasom a posztjaitok, mindig lecsapódik bennem ez-az. Még nem állt össze a kép, de pl. Zenka és Reea is elindított, vagyis inkább lökött tovább valami felé, aminek még én sem látom a végét.
Egyelőre ott tartok, mint az üres lap, ami várja, hogy mi kerül rá. (És van annak valami perverz bája, hogy miközben mindketten szeretnek írni, én a hatásukra azon gondolkodom, hogy nekem ugyan mi a fenének blog, amikor tök jól elvagyok nélküle, és miközben ezt írom, azon agyalok, hogy minek írok meg egy ilyen posztot. És tudom, ha nem lenne blogom, tuti csinálnék egyet, mert mégiscsak kell. Szóval most ilyen a hangulatom már egy ideje.)
Amiben biztos vagyok, hogy - számomra - szokatlan könyveket akarok olvasni, amik elgondolkodtatnak, és még ha nem is okoznak belső kataklizmát, valamit megmozgatnak bennem. És akkor elérkeztem oda, ami már egy ideje piszkál belülről, hogy változom. Megint. Ehhez mérten más könyvekre van szükségem, mint amiket eddig olvastam, és igyekszem kihasználni, míg el nem kap a nosztalgia, és a megszokott, berögzült ízlésvilág vissza nem követeli magának a helyet.
Hogy ebbe belefér-e a blogolás? Valamilyen szinten biztosan, csak legyenek olyan könyveim, amikről vannak gondolataim, és akkor lesznek posztok is. Igazából azt se bánom, ha béna, rossz könyvek kerülnek a kezembe, úgy érzem, most bármihez lenne türelmem. De hogy meddig, azt nem tudom. :D
Úgyhogy már most, így az év elején nagyon érdekel, mit fogok az idei évemből leszűrni év végén. Igyekszem fegyelmezett, kitartó és türelmes lenni, főleg, ami a blogolást illeti, de azt hiszem, ezt az életem egyéb területeire is ki kell majd terjesztenem.
És fogok sok-sok teát inni. Nem voltam eddig egy nagy teázós, de most rákaptam az ízére.
Meg persze a sport. Ezt ilyenkor illik legalább megfogadni, még ha tudja is az ember, hogy semmi nem fog történni. Nekem ettől azért konkrétabb terveim vannak, bár őszintén szólva herótom van mindentől, ami tartalmazza az 'egészséges' szót, és köpköd arra, ami nem az. Nem fogok fehérjeporból süteményt csinálni, bár tény, hogy a hájaskifli sem az életünk része, úgyhogy ezzel nem lesz gond, csak időnként ez a fene nagy egészségmánia kicsit felkúrja az agyam. Egyszer olvastam egy blogon, hogy egy csaj letörte valami péksütemény sarkát még a boltban, mert a kismérlege szerint pár grammal többet nyomott. wtf. És amíg remekül el tudom kerülni a spolieres híreket, ezeket az ún. egészséges baromságokat egyre nehezebb.
Külön blogot kellene vezetnem annak a töméntelen, és egymásnak rendszeresen ellentmondó cikkeknek, amiket képernyőre kényszerítenek kaja- meg szextémában. Őrület.
Egyre kevesebbet neten lenni. A tv-t már kiiktattam az életemből, a következő a net lesz, legalábbis egy jó nagy szegmense.
Mi van még. Könyvek, tea, sport, azt hiszem, ennyi. A többibe meg inkább nem gondolok bele. :D


25 megjegyzés:

  1. Mit tettem? :O :D Nem tudom, de biztosan Zenka a hibás... :D Nem, nem, te csak tedd azt, amihez kedved van, mi meg kivárjuk, akárhogyan is lesz. A sport és a tea oké. :) És a kilteket is szeretni fogom.
    Különben mindenkinél érdekes év lesz, úgy nézem... :D
    De azért írj továbbra is! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, biztosan Zenka volt. :D
      ó, azt tudom, hogy kiltügyben rád számíthatok. :))

      Törlés
  2. a teázás tényleg jó, illetve az jutott eszembe, hogy én most biztos az agyadra mennék, mert tavaly óta tudatosan (egészségesebben) étkezem, és bár szerintem nem viszem túlzásba, azért mégis figyelek rá...:) viszont a rendszeres mozgás mindenképp jó, azt is bevezettem tavaly, egész más így létezni.
    ui: én is a varázslókat olvasom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is odafigyelek ám, mit eszek, de pl. a mániákus kalóriaszámlálgatástól és grammozástól a falnak megyek, meg attól is, ha valaki képtelen fehérjepor nélkül megsütni egy süteményt. és kizárt, hogy kiporciózzam magamnak a kaját.
      a mozgás meg egyértelmű. már ha van rá idő. :D

      a varázslók hogy tetszik?

      Törlés
    2. fehérjeport még nem próbáltam, de volt egy rövid kalóriaszámolós időszakom..:) hosszútávon elég izé dolog.

      az elején imádtam a varázslókat, de nem tudtam úgy haladni vele, ahogy szerettem volna, és most már csak inkább azt érzem, hogy szeretném befejezni és mást olvasni..

      Törlés
  3. Hát ez tök jó lett :D könyvek, tea, sport. :)
    Most engem is elkapott valami vágy, hogy olyasmiket olvassak, amik nem a könnyebb utat jelentik (azért se írom le a komfortzóna szót:D). Vannak egy-kettő könyv már a fejemben, a többi meg majd jön.
    Basszus, én képtelen vagyok télen sportolni. Szánalom, de ez van. NYáron még 36 fokban is megyek, sőt, azt élvezem a legjobban, amikor a rohadt melegben még jobban izzadok, de a tél nálam a tespedésé, szerintem rossz vidékre születtem.
    Hajrá a net minimalizáláshoz, abból csak jó sülhet ki (persze azért a posztjaidat várom :D).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tök jó lenne, ha csak ennyiből állna az élet, és nem kellene munkával eltölteni egy csomó értékes időt.:D
      nálam ezek a stíluskirándulások nem tartanak sokáig.
      hú, nekem nyáron nem megy a sport. a melegtől kivagyok teljesen egyébként is, és nézve az időjárást, ez jobb nem lesz. mondjuk ettől még kell, de olyankor tuti, hogy a ventilátor elől nem mozdulok közben.

      Törlés
    2. Pedig állítólag a munka az élet értelme :D aki ezt kitalálta... :D
      A jó dolgoktól veszi el csak az időt. :)

      Törlés
    3. sztem aki ezt kitalálta, ahelyett egészen biztos, hogy más dolgozott. mert csak így van értelme. :D

      Törlés
  4. Tegnap jutott eszembe, hogy a könyvekről (még mindig három könyvvel vagyok elmaradva, grr) per pillanat nincs kedvem írni, a teáról viszont igen. Az edzésnek nevezet izéről már sokat fecsegtem, sztem mindenki unja.:D
    Asszem, ha nem kellene dolgozni, mindenki többet írna, olvasna, teázna és sportolna.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem, ha nem kéne dolgozni, többet aludnék és olvasnék. A többiben nem vagyok olyan biztos... :D

      Törlés
    2. hú, én renhgeteg könyvről nem írtam. mondjuk te értelmeseket olvasol, az én tavalyi évem meg inkább az élvezetről szólt.
      én nem unom, úgyhogy írjad csak nyugodtan. :))

      reea :D

      Törlés
  5. Én csak netminimalizálós könyvet akarok olvasni - The Winter of Our Disconnect :D de talán első lépésnek jó lesz, amúgy se tv, se net nélkül nem lennék meg, kaparnám a falat, hogy mit csináljak. :D De a sport és az olvasás javára én is le szeretnék csípni a netes időmből. :) Könyvek, tea, sport, abszolút egyetértek! :))))
    Az elején a kis eszmefuttatásod meg egy kész kis mini-tanulmány az ember összetettségéről. :)
    Bármit csinálsz is, én olvasni foglak, remélem azért lesz poszt bőven, mert az azt jelenti majd, hogy igazán gondolatébresztő könyveket sikerült olvasnod. :)
    Egyébként én utálom azt a szót, hogy "sport", de azt is, hogy "edzés" :D alami mást kéne kitalálnom, hogy ne legyen ellenérzésem tőle (amúgy mozogni szeretek - mozgás?) :D
    A kalóriaszámlálástól nekem nevethetnékem támad - bocs Titti! :D - és néha tényleg kiborító az orthorexia, ez a péksüti lecsípés jééézusom... mondjuk én szeretnék fehérjeporból sütit, de csak mert kipróbálnám, még sose ettem úgy. :) Nem nagyon sütök, vagy ha igen, akkor tk. liszttel, meg zabpehellyel, kókuszliszttel stb. :) Azok tök jók, de nem vagyok egy egészségguru, meg nem paleózok vagy ilyesmi, csak próbálkozom. :)) A Muszáj annyit enni? c. könyvet olvasni fogom idén szintén, kíváncsi vagyok mit ad majd, hallottam valakiről (férfi ráadásul) aki teljesen megreformálta az étkezését ennek hatására...) :) :O A zabálás mondjuk tényleg nem célravezető, és nekem sajnos nagyon is jellemezte 2015-öt, soha ennyi csokievést, meg mellénassolást nem csináltam még, csak kövér koromban, jujj. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az fasza lesz, ha senki nem fog netezni, mert a kommunikációnk is minimalizálódni fog. :D
      én most teljesen összetett vagyok. egyik pillanatban ezt akarom, a másikban meg azt. és most gondold el, éppen ebédfőzés előtt állok... :D (merthogy ez nem csak a könyvekre meg a blogolásra korlátozódik, ugye.)
      nahát, mi bajod az edzés szóval?:D

      én is kipróbálok mindenféle süteményt, nem is ez, de az egyik blogon majdhogynem anyázós stílusban nyilatkozott a blogíró azokról, akik nem a porkivonatos étrenden élnek, mert azok már el se kezdjenek semmit, mert úgysem lesz hatása. hát péklapáttal vágnám arcon az ilyet. marhára nem motiváló, sőt. (egy idő után a legtöbben átmennek ebbe a stílusba, legalábbis a magyarok)
      én meg pont tavaly szoktam le a nasiról. nem direkt, csak így jött, nem tudom miért. de, tudom. emberem csokifüggő, és mire oda kerültem volna, hogy bekapjak egy szeletkét, már nem volt miből. :D

      Törlés
    2. Az edzés szóval az a bajom, hogy rendszerint izomagyú barmok és sportolónak nevezett bunkó focisták szájából hangzik el a következőképp: "egyzés" :D és ettől rosszul vagyok. De mintha az összes sportoló csak bunkó "höö" jellegű beszéddel rendelkezne, ehhez persze passzol az "egyzés" is. :)

      Ja hát blabla :D de tényleg péklapát neki. :) Szerintem se motiváló az ilyesmi.
      és volt valami eredménye a nasiról leszokásnak?
      hehe, eleszi előled a csokit, tökjó! :D

      Törlés
    3. egyzés? sose hallottam még így. :D
      hát ja, a legtöbb sportoló nem egy iq-bajnok, de valahol megértem. vagy sportolsz, vagy művelődsz. ha teljes erőbedobással csinálod, csak az egyikre marad erőd meg energiád. ettől még nem lesz persze szimpibb, hogy némelyik még beszélni se tud.

      eredménye? igazából csak annyi, hogy már a többiek is kevesebbet nassolnak, mert mindig elfelejtek venni. :D

      Törlés
    4. Nem nézel eleget tv-t :D azért nem hallottad (jó neked! :D )
      Nagyon sok nem tud beszélni, kiábrándító... még akkor is ha a sportra feküdt rá. utálom hogy egyszerűen sík ostobák. Tisztelet a kivétel(ek)nek, remélem vannak.

      Törlés
    5. az igaz. nem is hiányzik.
      vannak. Erdei Zsolt pl. olyan volt, hogy két szót nem tudott normálisan kimondani. aztán ahogy a német klub felkarolta (azt hiszem legalábbis, onnantól), kiművelődött. nyilván ott igény volt rá, hogy meg is tudjon szólalni, meg valszeg azzal, hogy nyelvet tanult, kupálódott is kicsit a kifejezéstára.

      Törlés
    6. aha, ő tényleg mostanában azért tudott beszélni, régebben nem láttam. van az a vízilabdázós-edző (egyzőő) fazon, na az is csak addig szép, amíg meg nem szólal..

      Törlés
  6. Reea, sajnos nem tudok az édességről (és az átok kóláról) leszokni, muszáj edzenem.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én simán elvolnék a világban, ha a túrótortán kívül semmilyen más édesség nem lenne. :))

      Törlés
    2. a túrótorta nagyon finom! :) én is szeretem.

      Törlés
    3. sütés nélkül, teli gyümölccsel. nyamm.

      Törlés
  7. Csináljunk 2016-ban egy új hullámos blogolást Nima! :D Nagyon várom a posztokat, meg a helyzetjelentéseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem nagyon bejön, amit te írtál, hogy nem árulod el a címet. lehetne belőle rendszer, hogy kitaláljuk.

      Törlés