Shannon Messenger - Vihar szeli ketté

Vane Weston 17 éves, átlagos kamasznak tűnik: a szüleivel ugyan jóban van, de a randijai sorra csődöt mondanak, és nem igazán tetszik neki egy lány sem. Hol egy felborult kóláspohár, hol egy fing szól közbe, de valamin mindig elcsúszik a dolog. De Vane-t ez nem is igazán zavarja, ő azt a lányt keresi mindenkiben, akit álmaiban lát, de mivel egyikük sem ő, így nem is foglalkozik túl sokat egyik csajjal sem.
Audra az, aki megjelenik Vane álmában, hozva magával egy réges régi emléket egy tornádóról, ami elpusztította Vane családját, és amire Vane egyáltalán nem emlékszik. Nem tudja, kik voltak a szülei, és mi történt azelőtt, mielőtt feleszmélt volna csodás megmeneküléséből. Audra feladata, hogy vigyázzon Vane-re, amit a lény lelkiismeretesen teljesít is, már 10 éve. Óvja Vane-t, hogy véletlenül se csókoljon meg egy lányt sem, mert az végzetes lenne mindenkire.
Aztán Audra elkövet egy hibát, és elárulja rejtekhelyüket a szeleknek. Kevés az idejük, és sok feladat vár rájuk, hogy Vane felkészülten várhassa az ellenségüket.
Mert Audra és Vane szilfek, légelementálok, akik uralják a szeleket. Audra a keleti szelekhez tartozik, Vane viszont az utolsó nyugati, de nem csak ezért olyan értékes.
Audra kénytelen felfedni magát Vane előtt, akinek nem csak azt kell feldolgoznia, hogy ő nem ember, hanem azt is, hogy az álmaiban látott lány valóságos, kézzelfogható, megcsókolható. Ebből persze lesznek majd még gubancok később, de Vane egyelőre igyekszik megfelelni Audrának.
Egyesül három széllel, megtanul földet érni, szeleket összefonni, beléjük kapaszkodni, uralni őket, de még hátravan a negyedik nyelv, mire hirtelen elfogy az idejük, megtalálták őket a viharhozók.

Hát tudjátok, ez egy olyan könyv volt, amire azt mondom, hogy az egyik legjobb ifjúsági fantasy. Amikor nem találom a szavakat, az jó, bár ilyenkor, mikor írnom kellene róla, nem túlzottan előny. Nem is tudom, melyik jósággal kezdjem, a történettel, vagy a karakterekkel, vagy a világgal.
Nagyon kevés olyan könyvet olvastam idáig, amiben az elementálok játsszák a központi szerepet. Szerintem nem is nagyon jelent még meg ilyen. A varázslók használják némelyiket, de az más. Ahogyan a szilfeket megjeleníti, az felülmúlta minden várakozásomat. Igazából el is felejtettem olvasás közben, hogy ez egy ifjúsági regény, mert annyira profin volt tálalva minden, a képességektől kezdve a személyiségekig, hogy külön örültem, hogy a szereplők csak 17 évesek. Gondolom, a sorozat folyamán majd felnőnek, és az lesz majd csak az igazán érdekes, hogy akkor miket fognak művelni, erejük teljében.
Mert a másik, ami miatt a 'legjobb' jelzőt lehet a könyvre aggatni, azok a karakterek.
Audra is csak 17 éves, de már 10 éve őrzi Vane-t, fejleszti a képességeit, és teljesen hihetőek azok a dolgok, amiket tesz. Nyilván, mert hozzá tartozik, szilfként a része, de azért is, mert elszánt, teli van bűntudattal, és ez ahhoz is erőt ad neki, amiknél mások már feladnák.
Vane az utolsó nyugatiként, elveszett emlékeivel, emberek között nevelkedve fel sem fogja először, micsoda veszély leselkedik rájuk Raiden személyében, akinek világuralmi tervei megkoronázásához már csak Vane-re van szüksége.
Tudja ő, hogy valami nincs rendben vele, de igyekszik beilleszkedni a többi 17 éves közé, próbál csajozni, és olyan dolgokat csinálni, amiket a többiek, de túl nagy energiát nem fektet az egészbe. Amikor aközött kell választani, hogy Audrával eddzen, vagy a haverjaival mászkáljon, gondolkodás nélkül Audrát választja. Egyrészt, mert tetszik neki a lány (álmai nője, teljesen konkrétan), másrészt mert szépen lassan leesik neki, hogy ő az utolsó a fajtájából, és bármit megtenne, hogy Audrát megvédelmezze. Ha azon múlik Audra élete, még arra is képes lenne, hogy ösztönei ellen cselekedjen.

Ami igazán zseniális Vane karakterének megjelenítésében, hogy tisztán látható a folyamat és a motiváció végeredménye. Valóban bármire képes Audráért.
Ennek ellenére rám Audra sokkal nagyobb hatást gyakorolt már a kezdetektől. Vane valahogy minden különlegessége és egyedisége ellenére nekem teljesen átlagosnak tűnt, ezzel szemben Audra már az első pillanatban felkeltette a figyelmem. Mivel ilyen fiatalon lett őrző, nyilván van tehetsége a harchoz, és rengeteg elszántság és erő is van benne ahhoz, hogy megpróbálja a legtöbbet kihozni magából. Az, hogy nem feltétlen sikerül 100%-ot nyújtani, nem az ő hibája.
Viszont visszagondolva, honnan indult és hová jutott Vane, minden elismerésem neki, főleg, amiért kiállt a szerelem mellett a szokásokkal és az eleve elrendeléssel szemben.

Tűkön ülve várom a következő részt. Belopta magát a szívembe, nem csak a két szereplő, hanem az egész elementálos-szeles világ, és akkora lehetőségek vannak ebben a könyvben, hogy nem szabad kihagyni a folytatást. Érzésem szerint még csak most jön a java.

Kiadja a Merit.

Az írónő blogja