Milyen a jó könyvesblog? ~ Keményfedél

2011/12/07

Milyen a jó könyvesblog?

Először szavazást akartam csinálni erről is, mert ha már van, akkor használjam már néha, de aztán arra jutottam, hogy az nem ad túl nagy teret a kreativitásnak, elvégre itt pont az lenne a lényeg, hogy mindenki leírhassa, mitől érzi jól magát egyes blogokon, míg másokét nem szívesen látogatja, és ugye nekem nem juthat minden eshetőség eszembe. Ez most olyan lista lesz, amik az én szempontjaim, nem is feltétlenül teljes, csak amik hirtelen eszembe jutnak. Írjátok le ti is (akár körkérdés szerűen posztban, akár ide kommentben), amit ti gondoltok az általatok kedvelt és nem kedvelt blogokról. (neveket semmiképpen ne írjatok, nem ez a cél, csak általános kíváncsiság vezérel), hogy mit szerettek, hogyan szeretitek, illetve mit és hogyan nem.
Szerintem a jó blog elég tág fogalom. Van, amit a dizájn tesz vonzóvá, van, amit a tartalom, ideális esetben e kettő találkozik. Mivel egoblogokat nem olvasok, mindenféle más blogokra meg elég esetlegesen tévedek el, most inkább a könyvesblogokra koncentrálnék, mert azokat viszont napi szinten nézem. Még akkor is, ha nincs friss tartalom, mert vagy visszaolvasok egy-két posztot, vagy csak egyszerűen jó rápillantani a sablonra.

- Szeretem, ha úgy írtok könyvekről, hogy abban ti is benne vagytok. Sokszor egyáltalán nem érdekel, miről szól a könyv, sokkal szívesebben olvasom azokat a gondolatokat, emlékeket, érzéseket, amik felmerültek bennetek olvasás közben. Van, hogy pont ettől lesz érdekes a könyv, hiszen nem képes rá akármelyik, hogy gondolatokat indítson, érzelmeket keltsen.

- Nem szeretem a túl tudományos megfogalmazású posztokat. Nem irodalmi értékeléseket akarok olvasni, még akkor sem, ha egyébként ilyen szempontból is lehet véleményezni a könyvet. Az nagyon jól megfér egy irodalmi lapban, de nem idevaló, jobban mondva, engem egyáltalán nem érdekel ilyen szempontból egyetlen könyv sem.

- Ha valaki túl sokat mesél a könyv történetéről, sőt, ha mást sem ír, csak leírja, amit olvasott, őt elkerülöm. Nyilván mindenkinek más az elképzelése arról, hogy miért blogol, és mire való ez a felület, én azt gondolom, hogy ha bárki kíváncsi rá, miről szól a könyv, úgyis elolvassa, és az mindig nagyobb élvezet, mintha bárki is felvázolja jó hosszan a saját szavaival. Ráadásul így óhatatlanul spoiler is kerül a mesébe, amit utálok.
De.
Imádok olyan könyvekről olvasni, amikről tudom, hogy sose fogom kézbe venni őket, és ilyenkor nagyon jól jön, amikor jó hosszú posztokat írtok róla, nagyjából elmesélve, miről is szól, meg jó részletesen véleményezitek. Igen, tudom, ez egy hatalmas ellentmondás, de egy idő után nagyon jól ki lehet tapasztalni, hogy ha egy-egy könyvre kíváncsi vagyok, kihez nézzek fel. Ezért nagyon jó, hogy ennyire sokfélék vagyunk, mert az én végletes, és pillanatnyi hangulatomtól függő igényeimet is mindig ki tudja valamelyikőtök elégíteni.

- Amit nem szeretek sehol, az a távolságtartó, hidegfejű elemzés. Ha indulatokat vált ki a könyv, vagy örömöt, vagy fájdalmat, azt szeretem viszontlátni a posztban is.

- A spoilert minden esetben utálom. Fel nem foghatom, hogy valaki miért ír le olyasmit, hogy ki a gyilkos, mi a csavar a könyvben, meg egyéb meghatározó elemeket. Igen, elhiszem, hogy elolvasta, nem kell ezt ilyesmivel bizonyítani, nem az iskolában vagyunk, ahol az egyszeri tanár számon kéri a kötelezőket, mert ezzel nem csinál több kedvet se a könyvhöz, se a saját blogjához.

- Érzékenyek a sablonszenzoraim: imádom a változatosságot, az újításokat, amikor valaki talál valami jó dolgot, és azt beilleszti a blogba, szeretem az évszakváltásokat vagy a hangulatváltásokat is a sablonokon. Amit viszont nem szívesen nézegetek, az az egyhangú, szocreál érzetű felület, ami egyszerűnek van beállítva, pedig csak szimplán igénytelen és fantáziátlan, de szerencsére ez eléggé elenyésző, újabban nem is igen találkozok ilyen sablonnal. (vagy csak nem nézek feléje sem, nem tudom.) Igazság szerint tartalom ide vagy oda, tényleg kerülöm az ilyen blogokat. Aztán ami még zavaró, az a fekete alapon fehér betűk. A kijelölés segít a dolgon, mert azért van, amit ilyen sablon mellett is érdemes olvasni, de rövid időn belül ki akar esni tőle a szemem, és így nem kellemes olvasni.

- Nem vagyok túl kritikus más sablonját illetően, alapvetően bármit elfogadok bárhol, még ha azt a magamén nem is tudnám nézegetni. Egyetlen dolgot nem tudok megszokni, ez pedig a görgetett háttér. Úgy érzem magam, mintha ringlispíren ülnék, és egy idő után dob az agyam, mintha szédülnék. Főleg igaz ez a nagyon mintás, nagyon színes háttereknél, ami a görgetéssel együtt sodorja magával a világot is. Ez csak engem zavar? Nyilván, mert nagyon sok helyen találkozom ezzel. Inkább csak elviselem, megszoknom négy év alatt sem sikerült, gyanítom, ezután sem fogom.

- Még ha könyvesblog is, szeretem, ha írtok filmekről is. Bár a legtöbbször nem egyezik a véleményem a közízléssel, de nem is ez benne a lényeg, inkább, hogy olyan filmekre is felfigyeljek, amik egyébként elsikkadnak a dömpingben, pont, mert nem vagyok egy filmbuzi, így nem is igen követem, hogy mikor mi a legújabb, amit látnom kellene.

- A reklámok, mármint a posztban leírt reklámok. Mióta molyolok, bőven elég, amit ott látok, a blogon hirdetett mindenfélékre nem szoktam kattintani. Meg aztán én is figyelem az akciókat azokon a helyeken, ahol egyébként is vásárolok, és mivel azt hiszem, hogy mindenki így tesz, ezért is nem lehet nálam ilyesmiről olvasni, csak nagyon ritkán. Mire meg a blogokon szembesülök a reklámokkal, addigra a molyról már rég értesültem róluk.

- Szeretem a kommenteket, és szeretek kommentelni. Már ha tudok. Olyanokat, hogy 'szerintem is jó', vagy 'én is imádom' nem szeretek beírni, mert olyan semmitmondónak és helyfoglalónak érzem, ráadásul én szeretek válaszolni is a kommentekre, és tudom, hogy egy ilyenre nehéz konstruktívan és előre mozdítóan reagálni. Az olyan posztokat imádom kommentezés szempontjából, ahol lehet beszélgetni, és a bloggazda nem hagyja magára az olvasókat.

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Ti hogy vagytok ezzel?

Zenka  Titti  Gretty
Share:

21 megjegyzés:

  1. Nem egy szellemi fogyatékos írja, aki elkeseredett állóháborút folytat az általános iskolás nyelvtannal. Ezzel azt hiszem a blogok nagy részét ki is lőttük. :)

    Legyen egyénisége. Az se baj, ha rossz, csak legyen.

    VálaszTörlés
  2. Pont ilyesmiken gondolkodtam a minap, így elfogadom a körbe-poszt javaslatot, és leírom én is, hogy mi alapján nézelődöm a blogpiactéren. :)

    Bár sok szempontunk egyezik, majd igyekszem saját szemszögből átfogalmazni. :)

    A reklám dolgot ellenben nem értem. Vagy nem futottam még bele ilyesmibe vagy nekem nem annak tűnt. Tudsz példát mondani, hogy mire gondolsz? Akár privátban is.

    VálaszTörlés
  3. Jó ötlet ez a poszt. Szerintem részletesebben majd a blogon reagálok én is! :) Annyit már látok, hogy nagyjából egy ízlésen vagyunk a blogok terén. A tiédet pl. nagyon szeretem :D Nem puncs... tényleg... Bár nem ismerlek (még) személyesen, nem sablon a dizájn és a nyelvezet sem, hanem ordít rólad! :)És szerintem ez a legfontosabb! Nekem mindenképpen...

    VálaszTörlés
  4. gretty: én csak a molyt szoktam reklámozni a blogomon, de azt folyton folyvást! :)

    VálaszTörlés
  5. Az első 5 pontoddal tökéletesen egyetértek, ugyanezt tudtam volna leírni én is. :)
    Az elsőt tartom a legfontosabbnak - ugyanezt írtam le 1-2 napja Neked a Pongrácos játéknál -, engem csak az győz meg, hogy: Igen, ezt el kell olvasnom!, ha azt látom, hogy belőled mit váltott ki. Persze, hogy pár sorban a történetről is szívesen olvasok (ami ne a fülszöveg legyen - és kész, mert attól kiver a víz, hiszen bárhol elolvashatom, valószínűleg már meg is tettem), kell is, de mondjuk 30-70%-ban az érzéseidre, gondolataidra vagyok kíváncsi. Na jó, lehet 40-60% is, az érzelmek javára. :D
    Meglepő módon szeretem, ha fizikailag is írtok a könyvekről, pl. a poszt végén: szép, erős papír, vagy pont ellenkezőleg, az első érintéstől széthullott. Vagy mondjuk fullos a borító. Esetleg tűrhetetlenül randa, de imádnivaló volt a könyv, ezért kivételesen nem érdekel. ;)

    VálaszTörlés
  6. dzé: hehe, milyen igaz.:D

    gretty: oké, várom.:) a reklám meg persze a könyvekkel kapcsolatos. milyen lesz a borítója, mikor jelenik meg, már megjelent, tegnap megjelent, tegnapelőtt megjelent, most láttam a boltban, mi fog még megjelenni, hol vannak akciók, stb. ezeket a blogokon mindig csak utólag látom, mert a moly általában gyorsabb szok lenni.

    Miamona: köszi, most elpirultam. ez most jót tett zilált lelkecskémnek.:D

    Marée Noire: igen, ez szerintem is fontos, de azt hiszem, valahol ez is olyan, mint az embert barátjáról szólás: azt írom és úgy (legalábbis elvi szinten), amit máshol is szívesen olvasok, amivel az én figyelmemet is fel lehet kelteni. szerencsére ott még nem tartunk, hogy mindenkinek legyen kedvenc bloggere, aki ha csak annyit ír egy könyvről, hogy 'ez jó', akkor már mindenki haját tépve rohan a könyvesboltba megvenni.
    én ált. akkor szoktam a külsőről is írni, ha valami miatt megdöbbent. pl a Tó alatt egy olyan iszonyatosan csúnya könyv, hogy leginkább el kéne bújni előle, de szerencsére a belseje magasról veri, de ha átlagos lenne, akkor sztem meg sem jegyeztem volna, hogy hogy néz ki. pedig szeretem a szép borítókat.:)

    VálaszTörlés
  7. Én is egyetértek, bár a reklámokkal nem. Én szívesen olvasok a friss megjelenésekről, annál is inkább, mert nem mindig van időm bogarászni a könyvesboltok kínálatát. A szép borítók, pedig mindig gyönyörködtetnek.

    VálaszTörlés
  8. Akkor én ma a szemedben rossz fát tettem a tűzre. :)
    Annyira örültem a Forever megjelenésnek, hogy posztoltam róla, és persze azután, hogy már a Molyon is kiörömködtem magam.
    Van ez így... Remélem azért nem bojkottálsz! :)

    VálaszTörlés
  9. @gretty jaj, ugyan, dehogy.:D csak ilyenkor nekem elég a címet megnézni, meg ami a molyon feljön első néhány sor, és úgyis tudom, miről van szó. egyébként ezekkel a reklámokkal is úgy vagyok, hogy inkább az az érdekes számomra, hogy ki milyen könyvet tart figyelemreméltónak.
    de szerintem egy kicsit félreérthető voltam. egyáltalán nem zavarnak a reklámok a blogon, csak mire a blogra eljutok, már nem újdonság, mert máshonnan már hamarabb tudtam róla, leginkább a molyról. úgyhogy reklámozzatok csak nyugodtan mindenfélét, egyáltalán nem baj, mert biztosan van, aki meg nem molyol, így a blogról kell, hogy megtudjon mindent.

    VálaszTörlés
  10. Azt hiszem, hogy végre sikerült megértenem, hogy mire gondolsz! :) Hiába, vág az eszem, mint a beretva! :D
    Na igen, nekem a Forever nagyon várt volt, mert eleve a teljes sorozat nagy kedvenc. Igaz, jelentős érzelmi oka és háttere van a dolognak. Nem is emlékszem, hogy más könyvsorozathoz kötődöm-e még ennyire.

    És még nem mondtam, de imádom a hópelyheidet!

    VálaszTörlés
  11. Írtam posztot, csak a freeblog nem enged be, és még picit félkész. Szerintem kábé ugyanarra gondolunk.

    VálaszTörlés
  12. Jó poszt:)
    Nem bírtam ki hogy ne írjak gyorsban egy válaszposztot:D
    http://tittiolvastar.blogspot.com/2011/12/szerintem-jo-konyvesblog-pont-olyan.html

    VálaszTörlés
  13. gretty: köszi, nekem is tetszik.:))olyan érzés, mintha egy kicsit kilépnék az űrbe, de nem az igaziba, hanem valami tündéresbe.

    Zenka: freeblog megint szarakszik? de látom, azóta már meg is jelent. igen, nem csak kábé.:)

    Titti: nagyon jól szórakoztam.:D és milyen igaz, sokszor szar is sok kenyérrel...:D
    és tényleg, a méltatlankodó posztokat kihagytam. annyira frappánsan össze lehet foglalni, mit rontottak el egy könyvben, sokszor többet lehet írni rossz könyvekről, mint jókról.

    VálaszTörlés
  14. @Nima
    Olvastam Zenkát is, olyan szépen megfogalmazta a lényeget:) Azt gyanítottam nektek mi lesz a véleményetek, most várom a többiekét, hátha kiugrik egy két nyuszi a bokorból:)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon nagyon jó ötlet és jó a poszt :) A sablon pedig szemet gyönyörködtető :D

    Bár én inkább az állandóság híve vagyok, nálad nem zavar, hogy folyton változtatod. : )Bár van, hogy egy gyönyörű sablon után valami teljesen mást teszel ki, ami messze nem olyan szép, na akkor tudok puffogni :D

    Na mindegy én nem hiszem hogy jó ideig meg változtatnám a blogom külsejét egyenlőre, remélem ettől még olvasni fogsz :D

    VálaszTörlés
  16. Csudi jó lett az új köntöse a blognak!:)
    Jó olvasni,hogy a kedvenc bloggereim mi alapján olvassák el a többi blogot.:)

    VálaszTörlés
  17. a nemszeretem-résznél találva érzem magam :) faék szinten egyszerű sablonom van, és a háttér sem fix. nem is szeretsz, mi? ;)

    VálaszTörlés
  18. Katamanó: köszi.:D persze, naná, hogy olvaslak, végül is nem azért járok a blogokra, hogy a sablonokat nézegessem, az csak egy plusz, ha változatos.:D

    judy: köszi.:)

    amnaen: dehogyis faék. a tied tök jó piros, nekem tetszik, úgyhogy de.;D neked többet kéne írnod, mert jól írsz. de ahogy észrevettem, ha már poszt lesz belőle, akkor az hatást gyakorolt rád, és ezt jó tudni. (a reciket nem számítva.)

    VálaszTörlés
  19. az már igaz, hogy nem írok mindenről amit olvasok... a recik meg furcsa dolog, mert azok pont ugyanúgy bejegyzések lettek volna akkor is ha nem muszáj :)
    a dicséretet pedig köszönöm :) igyekszem majd többet írni.

    VálaszTörlés
  20. Talán az a legjobb blog, amivel te is meg az olvasóid is elégedettek vagytok. Hogy ki mit szeret olvasni akár könyvben, akár neten az változó, van akinek bejön a fekete alapon fehér betű (különben minek csinálná?:), meg a nem fix háttér (jajj az engem is kiakaszt:). Főleg a stílus ami fontos, mert onnantól aztán bármiről írhat, azt elolvasom. Még akkor is, ha csak töltelékpost, vagy reklám vagy semmi köze a könyvekhez. Ha meg a jó stílus a szörnyű külsővel párosul arra is van megoldás: RSS :)

    VálaszTörlés
  21. @Lobo
    igen, szerintem is, ezért van meg mindenkinek a saját kis olvasóbázisa. és tényleg vannak, akik úgy tudnak írni a legapróbb hülyeségről is, hogy tisztára feldobják az ember napját.:)
    ó, végre valaki, aki szintén nem háttérgörgetés párti.

    VálaszTörlés

Facebook pinterest Email youTube picasa imdb RSS Feed
goodreads imdb

Nima currently-reading

Clean Sweep
tagged: currently-reading, 2017, fantasy, urban-fantasy-female, and in-english
Trónok harca
tagged: currently-reading, 2017, fantasy, and reread

goodreads.com

Kommentek

VCS

Címkék

2011 (42) 2012 (71) 2013 (52) 2014 (33) 2015 (28) 2016 (43) 2017 (8) 21.század (2) 5* (70) Aba (5) Ad Astra (6) Agave (46) Akkon (1) Alexandra (20) Animus (2) Athenaeum (14) bannerek (1) Book&Walk (4) borítóleleplezés (2) campus (3) Cartaphilus (13) Cassie Palmer (11) Cat és Bones (3) Cicero (5) CorLeonis (10) Crossfire (3) cyberpunk (6) dark-fantasy (18) Delta Vision (10) disztópia (8) ebook (6) Egmont (5) életrajz (4) elfeledett könyvek (3) Első törvény (5) epic (12) Erikson (3) Európa (15) évzárás (6) fantasy (114) feminizmus (1) Fever (6) film (2) Főnix (2) Fumax (17) Gabo (19) Galaktika (9) game (6) General Press (3) Geopen (11) Gondolat (3) Göncöl (2) gyenge (17) gyűjtés (5) halloween (3) hírek (31) Holdvadász-hónap (6) hónapzárás (12) horror (5) humor (19) játék (8) K.U.K. (1) kaland (9) Karen Chance (11) Karen Marie Moning (7) kedvenc (48) Kelly (10) képregény (1) könyvekről röviden (3) könyvlista (1) Könyvmolyképző (41) körbeposzt (14) krimi (45) Lektűr (2) Libri (3) lista (10) Lybrum (1) M-Érték (1) Magvető (4) magyar (30) majdnem témáztunk (1) manciregény (2) Maxim (2) megjelenik (15) Merit (1) mese (7) military sci-fi (3) misztika (46) MRC16 (2) MűveltNép (1) NA (3) Napernyő Protektorátus (3) noir krimi (1) novella (2) Novum (1) Őrségek (3) Palatinus (3) pararománc (12) Partvonal (7) PlayOn (2) Polar (1) Pongrác (1) pszichológia (2) régi blogról (102) Rézbong (1) romantika (22) sci-fi (44) Scolar (1) skandináv (8) steampunk (8) szépirodalom (59) szex (11) szösz (98) Szukits (3) szukkubusz (3) Takeshi Kovacs (3) Tarandus (1) témázunk (25) Tericum (1) Térség (4) thriller (32) történelem (36) történelmi romantika (8) Tuan (2) Tündérkrónikák (6) újraolvasás (1) Ulpius (32) urban-fantasy (61) űropera (8) válogatás (4) vcs2016 (7) vcs2017 (4) Victoria kiadó (2) Warhammer (3) Wizard Books (1) YA (33)

Blogarchívum