Suzanne Collins - Éhezők viadala

Most röpke két hétre átkerültem egy másik világba, időutaztam. Csak álltam az események közepén, és hálát adtam mindennek, amit és akit csak ismerek, hogy nem vagyok több egy láthatatlan kísértetnél, aki csak széthúzta a saját síkján a valóság függönyét, hogy átpillanthasson egy másik világba, egy kegyetlen és véres helyre, ahol senki nem érezheti biztonságban magát. Mint mindenhol, itt is kitört egyszer egy lázadás, amit elfojtottak. A tét gyermekek vére és élete volt. Egykor 13 körzet létezett, ma már csak 12 van. Ők szolgáltatnak a régenvolt forradalom véres mementójaként, minden évben egy fiút és egy lányt, akik az arénában küzdenek meg egymással. Csak egy maradhat - ez nálunk már elcsépelt hegylakós duma, ott egy olyan élet, amire a gazdagabb körzetek születésüktől fogva készíti fel a gyermekeit, míg a szegényebbek csak a szerencsében bízhatnak. De egyetlen tartós elnyomás sem tarthat örökké, legyen bárhol az univerzumban. Akarva akaratlan valaki mindig kipattintja a szikrát, hogy aztán már ne lehessen megfékezni, és lerombolva a régi rendet, letehesse egy új társadalom alapjait.

Időutaztam, és elfáradtam. A könyv kiszipolyozott, elszomorított, gondolkodóba és kétségbe ejtett, és igazából akkor sem nyugodtam meg, mikor vége lett. Valahogy az ilyen könyveket úgy írják meg általában, hogy a legvégén legyen valami boldogságtöltet, amitől az ember mosolyogva teszi el esetleg későbbre. Hát ez nem ilyen volt. Én még a végén is szomorú voltam, de azért az olvasó énem ujjongott, hogy végre egy történet, ami nem akar mindenáron happy endet magának. Rossz volt látni ezt a temérdek szenvedést, mert némelyek még alig éltek, és nem is élhettek többet, mások pedig túl sokat éltek már, és mégsem tudták megbecsülni az életüket. A Kapitólium és a körzetek életmódja, gondolkodása szöges ellentétben áll egymással, nyilván, mert egészen más eszmék és célok hajtják a mindennapjaikat. Nekem mégis döbbenetes volt szembesülni azzal, hogy a kapitóliumi közönség nem tekinti ezt az egészet másnak, mint jó játéknak, ahol néhány bábu elesik, és akik a szerencsésre fogadtak, arra az egyre, azok meggazdagodnak. Nekik ez olyan volt, mint a régi Rómában a gladiátorjátékok; a Kapitólium megkapta a két dolgot, hogy befogja a száját: volt étel-ital dögivel, és megvolt az éves cirkusz is. Ha vége volt, lehetett készülni a következőre. Közben pedig a peremen éheztek, nyomorogtak, halálra dolgozták magukat, és időnként példát statuáltak velük. Mellesleg siratták az elveszetteket.
Egyszóval a könyv csontig hatol. Felkavart az egész történet, talán mert túlságosan is éltek a karakterek, vagy mert nagyon élethű volt a világ, amit Collins alkotott, igazából nem tudom. Nem mondom, hogy különösebben megszerettem volna a szereplőket. Katnissnak minden elismerésem, nagyon jól lavírozott ebben a leginkább diplomáciára épülő dzsumbujban, de olyan igazi szeretet talán egyedül Prim iránt éreztem.

Collins olyan zseniálisan rakta össze ezt a sorozatot, hogy igazából most is csak ámulok rajta. A szereplők jelleme egytől egyik következetes. A gyerekek gyerekek, bár nagyon okosak. Szomorú, hogy a nyomor és a nélkülözés sokkal jobban kifejleszti a talpon maradást. Szellemileg és testileg, képességek terén is sokszorosan felülmúlják ezek a gyerekek nyugodt körülmények között élő társaikat. A felnőttek meg... nem is tudom, mit érzek irántuk, hogy ezt tűrték, elfogadták, élvezték, és természetesnek vették. Megvetést, azt hiszem, ez a legjobb szó.
A történet egyszer sem esik ki a lendületből, talán csak a harmadik rész második fele volt már nekem egy kicsit unalmas, de lehet, hogy inkább csak tényleg belefáradtam ebbe a nagy küzdelembe.
Ez egy olyan könyv, amit nem lehet messziről olvasni. Ha nem vagy ott, ha nem lőnek rád, ha nem lősz vissza, ha nem akarsz nekimenni, vagy megvédeni, akkor kimaradsz a lényegből. És hogy mi a lényeg? Hogy szenvedj, hogy vérezz, hogy érezd, hogy fáj. És érezd, hogy változtatni akarsz, minden áron. Aztán már mégsem minden áron.

Nagy késztetés volt, hogy utána nézzek a filmnek, ami majd jövőre fog kijönni, mert abból képet kaptam volna, hogy ki marad életben, és ki mekkora szerephez jut, de legyűrtem, így utólag látva, szerencsére. Nem feltétlenül ezeket a színészeket választanám a szerepekre, de majd meglátom, hogy mit tudnak összehozni, addig nem ítélkeznék. De, mégiscsak. Lenny Kravitz, mint Cinna?? Jóisten, miért ő, más nem vállalta? Harrelson, mint Haymitch? Nemár. De mindegy, kapnak tőlem egy esélyt, hátha jól játsszák a szerepüket.

  

A KOMMENTEKBEN SPOILER LEHET!!!