2012/07/25

Armand Lanoux - Régi szép szerelmek

…a házasságtörés a társadalom alapja, mert azáltal, hogy elviselhetővé teszi a házasságot, biztosítja a család együtt maradását. 
Fenti idézet, mely Colette, a híres írónő férje szájából hangzott el, nagyon jól illusztrálja a kor gondolkodásmódját, és a Belle Époque, a „régi szép idők” krónikáját Franciaországban, valamikor az 1800-as évek végén és 1900 elején. A Világkiállítás ideje, az első válópereké, az arisztokrácia alkonyáé, a feminizmus szárnypróbálgatásaié, de a pénz minden időben vonzó, akárcsak a szerelem. Minél rangosabb valaki, annál inkább összefonódik e kettő. Bejárjuk Lanoux-val szinte minden társadalmi réteg hálószobáját, naplóját, van, akiket ismerünk mi is, van, akikről sose hallottunk, de abban az időben teli volt velük a sajtó. Kokottok, főurak, uralkodók, családtagok, köznép – mindenkiről ad valami pletykát, szinte felgöngyölíti az akkoriban megjelent híreken keresztül, ki mikor kivel és hol volt, mit tett, amit később letagadott.
Éppen ezért elég megterhelő volt olvasni. Annyi név fordul meg akár egyetlen nővel kapcsolatban is ( a pasikról nem is szólva ), hogy az ember nem győzi követni, ki kivel van. Úgy tűnik, mintha ezek a nők egyik gróf ágyából feküdnének a másik hercegébe, netán császáréba, és mindez nem vált ki akkora döbbenetet és ellenérzést, mint amikor egy magas rangú nő alacsonyabb társadalmi helyzetben lévő férfiak társaságát keresi. Mert felfelé bárki törhet, legfeljebb keresztülnéznek rajta, de lefele nem illik kacsintgatni, mert az már a feslettség olyan tetőfoka, ami nem érdemel bocsánatot.

És persze ahol szerelem van, ott van ármány, ellenségeskedés, gyilkosság, vagy gyilokra felbujtás, és ezek a nők is épp olyan híresek/hírhedtek, mint azok, akik csak szerelmükről híresek. De vannak humoros részek is, főleg, ami a tisztálkodást (vagy inkább annak hiányát) állítja a középpontba, vagy amikor az ajándékról már csak akkor derül ki, hogy kincseket rejt, amikor a megajándékozott rég megszabadult tőle. Mint a haltól, melynek kopoltyúja nagy marék topázt rejtett, amit a szerelmes orosz nagyúr egy francia színésznőnek ajándékozott, aki azonnal meg is szabadult a nemszeretem meglepetéstől. Akkor is éltek már hirtelen felindulásukban cselekvő emberkék... És a döntő érv a bíróság előtt, amire mi ma már csak megdöbbenve elmosolyodunk: „a Bovarynét olvastatta vele, hogy megrontsa.” Ezek a kis apróságok kiragadva nagyon szórakoztatóak, de a nevek, helyszínek, események, idézetek tömkelege agyonnyomja a pletykák és bal(félre)lépések báját. Szerintem mindenki előfordul a könyvben, akit abban az időben bárhol is megemlítettek, vagy valami elterjedt róla, vagy kapcsolatban volt valakivel, akiről elterjedt egy szaftos kis pletyka. Persze nem csak a grófok és hercegek estek egyik szerelemből a másikba, de a közrend is, akikkel kapcsolatban jóval érdekesebb és izgalmasabb adalékkal szolgál az író.

Lanoux nagyon alapos és aprólékos, pontosan idéz újsághíreket, naplóbejegyzéseket, ugyanazt az esetet több felől is megvilágítva. (Számomra döbbenetes, hogy egy egyszerű prostinak is vannak emlékiratai. Mintha készültek volna rá, hogy megörökítik történetüket az utókornak, mert majd egyszer egy írónak igen hasznos lesz.) Van egy kedves, kotnyeles kis társnője is, Cécile, akivel megvitatja ezeket az eseteket, kiemelve a hozzájuk kapcsolódó fontosabb értesüléseket, logikai összefüggéseket, politikai összefonódásokat. Mindezt esetlen, de nagyon találó rajzok teszik érdekesebbé, amikről én első látásra azt hittem, tréfás kedvű előd-olvasóm rajzolta, de be kellett látnom, adnak ki könyvet olyan illusztrátor munkáival is, akiben cseppnyi rajztehetséget sem lehet felfedezni. De ettől még aranyosak voltak a rajzok. A könyv is jó lett volna, ha nem lett volna ennyire zsúfolt és szerteágazó, ha nem akart volna Lenaux ennyire pontos és hiteles lenni. Viszont voltak részek, amik nagyon érdekesek voltak, leginkább azok, amik azokról szóltak, akikről hallottam már: a Moulin Rouge belülről, a táncosnői végnapjairól, Lautrecről, Maupassantról, Rodinról szólók, de szinte az akkor alkotó összes író, írónő, költő, festő megjelenik ilyen vagy olyan vonatkozásban a könyvben ( pl. Colette és Simone de Beauvoir). Átfogó, minden részletre kiterjedő képet kapunk erről a nagyjából 50 évről, mind politikai, mind szociológiai szempontból, középpontban a NŐvel, a feminizmussal, a férfiakra és a jogra gyakorolt hatásaival együtt.

Egy kis érdekesség: tudtátok, hogy a feminizmus megalapítója férfi volt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése