Barbara Erskine - Árnyak birodalma | Keményfedél

Barbara Erskine - Árnyak birodalma

Akkora helyet elfoglal a könyvespolcon ez a kötet, hogy muszáj róla írnom. Még akkor vettem, amikor nem voltak olyan heppjeim, hogy milyennek kell lennie egy borítónak, vagy hogy megy-e a piros szín egy egyébként cseppet sem romantikus könyvhöz. A középkori Skóciában járunk, ahol egy fiatal hercegnő, Isobel gyűlöli férjét, viszont van egy szerelme. A XIII. században minden kegyetlenség megtörténik szerencsétlen lánnyal, ami csak megtörténhet. Az ő történetét hallgatja esti mese gyanánt a kicsi Claire az 1970-es években. Különös vonzódást érez őse iránt, a kastély, melyben lakik, adott otthont a sok szörnyűségnek, és bár nem akarja, ez felnőtt életére igencsak rányomja bélyegét. A két idősík egymásba mosódik, amikor Claire megtudja, hogy férje el akarja adni az ősi kastélyt, Duncairnt. Eleinte ugyanis csak rémálmai vannak, később azonban tudatosan is fel tudja idézni magában azt az állapotot, ami visszarepíti őt Isobel mellé, szinte a saját szemével látva, mi történt vele nap nap után. A két nő életében sok a közös pont: a meggyűlölt férjek, Isobelt megvádolják boszorkánysággal, Clairet meg a férje legszívesebben elmeotthonba dugná.

Erskin történész létére remek misztikus könyvet írt. Szerelmes regénynek tűnik, de az a helyzet, hogy több benne az őrület, és a kísértet, az időutazás és a történelem, mint a szerelem. A borító ne tévesszen meg senkit, aki valami gyengéd, csöpögős történetre vágyik, tegye vissza gyorsan, mert csalódni fog. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy inkább női könyv, mert a nők helyzetéről, jogairól, lehetőségeiről szóló történetek közelebb állnak hozzánk, könnyebb megértenünk, és átélnünk. És nem, nem egy feminista könyv, inkább nagyon is történelmi, és különösen misztikus. A skót történelem egy olyan időszakát öleli fel a múltban játszódó rész, ahol a szabadságért folytatott háború kellős közepén (1306) a főszereplő egy igen markáns női jelenség, a valóban létező Isobel of Mar, aki állítólag Robert Bruce szeretője volt. Az ő, és az akkori társadalom mindennapjait, babonáit, politikai csatározásait tolmácsolja a jelenben Claire, aki a saját problémái elől a meditációba menekül, bár ezzel nem könnyíti meg a saját dolgát. A múlt sötét kegyetlenségei igen realisztikusra sikerültek, a kínzásoktól kezdve a hétköznapi hiedelmekig minden részletében, ezt picit tompítja az az érzelmi sokszínűség, ami a szereplőkből árad. A misztikus szál pedig annyira természetes lesz egy idő után, hogy fel sem fog tűnni, sőt, várni fogjuk a következő meditációt.

Többi történelmi regényében Hay várának történetét dolgozza fel, de sajnos annyira riasztóak a borítói, hogy jóérzésű fehérnép nem venné a kezébe, hacsak nem kifejezetten tudja, mire is számíthat a tartalmát illetően. Bár Sylvernek igaza van, az Árnyak birodalma egy másik várban, Duncairn-ben játszódik. Nem mellesleg Erskine a skót királyi családtól eredezteti őseit, talán ezért sikerült olyan kifinomultan megjeleníteni a családtörténetet, bizonyos hagyományokat. Aki szereti az egyszerre történelmi, egyszerre misztikus regényeket, annak ez tökéletes választás lesz, borító ide vagy oda. (nem találtam a neten magyar borítót, ami nem is baj, mert annyira nem is kerestem, és mert az eredeti sokkal szimpatikusabb.)
Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 komment:

Megjegyzés küldése