Nagyon sokáig nézegettem ezt a könyvet, a borítója roppant szimpatikus volt, de a lökést az adta meg, hogy Heloise elolvasta
, és igen jókat írt róla, úgyhogy bátran be mertem vállalni. Az egész
könyv bűbájos és tündéri, a szereplők, a történet, az illusztrációk,
ráadásul én, aki valljam be, kifejezetten nem szeretem a
gyerekkönyveket, ezzel valósággal összenőttem.
Két testvérpár, Pervinka és Vanília élnek nagynénjükkel, Tomelillával, aki igazi boszorkány, és aggódva szemléli, vajon két kis neveltjéből is lesz-e valami hasonló. Feli, akinek egyébként annyira hosszú neve van, hogy ki sem lehet mondani egy szuszra, a dajkája ennek a két kis boszorkánypalántának, és bár imdáják egymást, azért a kapcsolatuk nem zökkenőmentes. Szegény Felire egyszerűen rácsukják a lekvárosüveg fedelét, ha már túlságosan kotnyelessé válik, és az ikrek nem tudnak tőle menni a saját fejük után. A rettenet, ami 120 évvel ezelőtt már meglátogatta Zöldlapályvölgyet, és megpróbálta elpusztítani a falut, ismét visszatért, de most egészen más céljai vannak, ezért Babúnak és Pervinek résen kell lennie, ha ép bőrrel akarják megúszni azt a hatalmas vihart, ami a Rettenetes 21 kísérője. És persze olvashatunk a szokásos apró cseprő kis mindenfélékről: viták, veszekedések, sértődés, ami k bárkinek az életében előfordulhatnak, de ha még boszorkányos képességeik is vannak, akkor ez még hatványozódik is.
Ez a világ a tündérdadusokkal, a hatalmas erdőkkel és rétekkel, a mágiával teljesen a hatása alá vont. Ráadásul a humor sem hiányzik belőle, van benne olyan tündér, aki csak gyalog jár mindenhová, mert fél a repüléstől.:) Nagyon régen láttam már ennyire igényes rajzokkal és illusztrációkkal ellátott könyveket, mint ez a sorozat, pedig sokkal több ilyen könyvnek kellene megjelennie, mert egyszerűen öröm lapozgatni, kézbe venni bármelyik felnőttnek. És garantáltan senki nem fogja unni, a történetet sem, akár a magatok örömére, akár a lurkóknak olvassátok is. Elisabetta Gnone különben a W.I.T.C.H. alkotója is.
0 Megjegyzések