Johanna Lindsey - Fagyos tüzek

Spoilerek tömege várja a poszt olvasóit, vigyázat!

Annyira meleg volt, és ennek a borítója meg annyi sok hűset és jeget ígért, hogy minden előítéletemet félretéve kézbe vettem. Imádom az északi félteket: Anglia, Skócia, Wales, Írország, és ez ugye történelmi romantika, úgyhogy reménykedtem, hogy jó lesz ez nekem ebben az egetverő hőségben.
Hát.

A legeskezdet Wales, az Anglesey-szigettel szemközti kis falu, meredek hegyoldallal és kastéllyal, és ahol egy idegen közeledik egy csapat nőnemű lény felé, akit gyanútlanul meg is szólított az egyik szőkeség. A vándor "meglátva azonban érett melleit, amelyek csak úgy feszültek a barna ruhája alatt, és erős csípejét, az idegennek fájdalmasan belenyilallt a lágyékába." (hogy micsoda, azt nem tudjuk meg, érett felnőtteknek lehetnek róla elképzelései, de igazából a kor ismerve akár egy nyílvesszőtől is nyilallhatott, szal ki tudja.)

Már mindjárt az elején, a második oldalon, ilyenekkel szembesítenek engem, semmi lacafaca, azonnal a lényegre térünk. Végül is, szeretem én az egyenes beszédet, de azért át kellett gondolnom, hogy tényleg kell-e ez nekem. Az Outlanderrel ellentétben itt legalább már az elejétől kezdve világos, hogy mire számítsak, meg néha nem árt lazítani se, úgyhogy lesz, ami lesz, én folytattam.

És rögtön jön a második dolog, amibe bele kell kötnöm, a kis hölgy ugyanis felvilágosítja a vándort, hogy mivel tavasszal vetnek, és ősszel aratnak, nyáron nincs munka a földeken. Ez messze nem így van, még most, a gépesítés korszakában sem, akkor meg főleg rengeteg meló volt pl. a gyomirtással, amit kézzel kellett végezniük (sokan most is kézzel csinálják). Ráadásul északon egészen más típusú növényeket vetettek, máshogy művelték a földet, és ez nem esett egybe a 'tavasszal vetek ősszel aratok' ciklussal. Nem kéne ilyeneken fennakadnom, mert ez egy olyan könyv, ahol nem kéne, úgyhogy túltettem magam rajta, bár ilyenkor mindig megfogadom, hogy a következő ilyennél becsukom, és nem pazarlom az időm.

No, a kis hölgy nem szívbajos, mint kiderült, már nem is szűz, kevés az esélye, hogy férjet találjon, de nem számított rá, hogy késsel a torkán fog szexelni. De ha ez jut, hát be kell érnie vele. Közben hazajött egy férfi (mert a pasik odavannak vaddisznóvadászaton, az összes), akit elhagyott a lova, ráront a kefélő párocskára, és annyira felbőszül azon, hogy a szőkesége késsel a nyakán tesz az idegen kedvére, hogy a kardjával megvágja a vándor hátsóját. Hát én ezen akkorát röhögtem.:D  De az összegyűlt asszonynépek is, akik a nagy visításra az ajtóba sereglettek.
Aztán persze jön a szokásos 'ki az erősebb férfi, ki ölt le több disznót, ki kezdte a kardot legkorábban forgatni' kakaskodás, nagy üvöltések közepette egymásnak esés, meg hasonló dolgok.
És itt megint egy logikai baki van, ugyanis a fiú (mert a hazatérő még csak nem is férfi, de nem is fiú, haha) a belépésekor megvágta a vándor hátsóját, viszont a folytatásban olybá veszi Lindsey, mintha csak rásuhintott volna.
Na, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ha az idegen tudta volna, hogy élvezés helyett bekötik a fejét, valószínűleg kétszer is meggondolja, leteperje-e a szőkeséget.

És micsoda csavar, a párocskára rontó ifjú nem fiú, hanem a kastély urának leánya, aki úgy tűnik, nem igazán békült meg azzal, hogy női testbe született. De ez a környék szerencséje, mert ahhoz, hogy a vikingektől biztonságban tudhassák a környékbeli falvakat, a kastély ura, Angus, eladta a lányát egyiküknek. Brenna (a fiús lány) sokáig tudatlanságban van, kihez kell feleségül mennie, de jár hozzá egy norvég, aki a nyelvre és kultúrára oktatja.
Ez azért lényeges, mármint annyira nem lényeges, de ezen keresztül Lindsey is megvillant néhány sort a mitológiai ismereteiből, meg olyan alapdolgokat, hogy a vikingek házában nincs kémény.


Minden évben egyszer megpróbálkozom hasonló könyvvel, de mindig rá kell jönnöm, hogy hiába lehetne érdekes a történet, nem az, és hiába lehetnének karakteresek a szereplők, nem azok. A párbeszédek nemcsak laposak, de sokszor kifejezetten ostobák. (-Apád meghalt. -Ne, ezt nem hiszem el! -Hát hazudnék én neked?... -Eljött a jegyesed. -Honnan tudod, hogy a jegyesem volt? -Ki más lehetett volna?...stb)
A korszak, amiben a történet játszódik, nagyon érdekes lehetne, ha egy kicsit színesebben lett volna tálalva ez az egész. Nem is csak arról van szó, hogy az egész könyv az álló dákóval kezdődik, hanem nagyon hiányolom  a korrajzot, a váron belüli életet, a szolgák jövés-menését. Úgy tűnt, ez  a nagy kőhalom teljesen kihalt, és csak pár ember lézeng benne, holott egy ekkora épület fenntartásához nem elég egy komorna és egy társalkodó, meg a falubeliek a fal tövében.
Brenna személyisége nagyon irritált. Hiába próbálta meg Lindsey egy fiús amazonnak beállítani, szerintem egy hisztis picsa volt, aki azt hiszi, ő fingja a passzátszelet. Nem találtam semmi szórakoztatót a kivagyiságában.
Teli volt logikátlanságokkal: a szolga, aki a könyv elején még fiatalos volt, és jól tartotta magát, öregasszony lett, mire a vikingek megjöttek.
Amikor Garrick, a viking, hazaért, nekilát levetkőzni a szobában, és Brenna azon gondolkodik, mit keres ott egy viking. Hátjóisten, vajon ki lehet az, aki teljes természetességgel levetkőzik egy úri szobában? Biztos besettenkedett a lovász.
Garickkal szabadon beszélt Brenna, viszont a szolgák előtt nem akart megszólalni, nehogy megtudják, hogy érti a nyelvüket.
Kettejük kommunikációja különösen idegesítő volt. Mind a ketten próbáltak érvényt szerezni az akaratuknak, ami abból állt, hogy Brenna sokat hajtogatta, hogy 'Azt mondtam, hogy nem', míg Garrick teljesen természetesnek vette, hogy az van, amit ő mond. Rég olvastam már ennyire egyszerű és bugyuta párbeszédekkel teli könyvet.

Szóval úgy gondoltam, hogy akkor ebből nekem ennyi elég is volt. Garrickra voltam kíváncsi, akiről kiderült, hogy nem akarja a bugyit leszaggatni Brennáról azonnal, és hogy jó gazda, meg hogy egy szigeten él, de semmi viking-feelingje nem volt a srácnak. Rendes ember, mindenféle karizma nélkül, kár volt rá várnom.
Egy délutánom feláldoztam valami könnyed kis szórakozás kedvéért, de egy kicsit mellényúltam. Ebben a könyvben minden egyesül, amit nem bírok a romantikus regényekben, és mindig megfogadom, hogy nem próbálkozom többet velük, de a kíváncsiság sokszor erősebb. Hátha majd most megtanulom.

A könyvet kiadja a Gabo.