Épp ezért nem értettem ezt a két pasit sokáig, hogy ugyan mit akarnak Luce-től. Mármint Daniel meg Cam. Annyira szerettem volna, ha végül kiderül, hogy Cam a kisördög... Daniel nagyon szimpi volt, annyira bunkó tudott lenni Luce-vel, hogy akaratom ellenére megsajnáltam, de azért nagyon drukkoltam is, hogy neee, ne hagyja abba. Aztán ott van Molly és Gabbe, akik közül Molly annyira látványosan undok, hogy az első perctől kezdve biztos voltam benne, hogy kedveli Luce-t, Gabbe meg ... nem is tudom. Mindig rossz helyen volt rossz időben, amivel halálra idegesítette Luce-t, és egész végig az volt az érzésem, hogy direkt csinálja. Ő is tetszett. Igazából aki itt Luce ellen tett valamit, az nekem mind oltári szimpatikus volt. Így szegény Penn, aki talán az egyedüli normális volt a suliban, nem nagyon volt méltó a figyelmemre. Az egész történet alatt ő próbál meg segíteni Luce-nek.
És a történet. Hát jaj. Luce múltjától most tekintsünk el, de a többieké elég érdekes volt, bár a legnagyobb baj az volt, hogy cseppet sem keltették a kattant tinik benyomását. Pedig mindenféle volt a rovásukon, ami miatt intézetbe küldhetnek egy gyereket, de inkább rengeteg emberi (erkölcsi és emóciós) hiányossággal lehetett itt találkozni, és nem szellemi devianciával. A környezet, ahol játszódik, nagyon szimpatikus egy hely, és biztosan szívesen lődörögnék ott néhány órát, esetleg napot, de szigorúan csakis úgy, ha közben nem kell ott aludnom, mert szabályosan érezni lehet, hogy ez csak egy fokkal jobb, mint a börtön.
Voltak a történetben oltári nagy baromságok: például hogyhogy nem hallják a nevelők a bulit? meg mi az, hogy a gereblyézés "brutális büntetés"?! meg amikor ecseteli, hogy Daniel a "szoborszerű térdét" vakargatja... hát, ott kész voltam.:D Ráadásul hatalmas problémám volt most, hogy a könyv E/1-ben íródott tisztára úgy emlékeztem, mintha így íródott volna, pedig nem; Luce roppant egyszerű és butácska, és ha a könyvet olvasni akarom, kénytelen vagyok olvasni ennek a végtelenségig ostoba kislánynak a gondolatait is, hiszen ő közvetíti az egészet, L.K. úgy csinál, mintha ő lenne...
Lauren Kate olyan író, akiről nem tudok se jót, se rosszat írni. Ha direkt ilyenre akarta alkotni a karaktereket, akkor azt mondom, hogy nagyon jól sikerültek, mert alapvetően következetes volt a személyiségeknél, de valahogy mégis úgy érzem, hogy nem igazán tudta kézben tartani őket. Ellenben a hangulat kárpótolt, és itt jön a borító keltette érzés, ami most tökéletesen átjött: szenvedős, gótikus, teli sötét érzésekkel és gondolatokkal, magánnyal és elhagyatottsággal. A hangulata az, ami miatt megéri kicsit szenvedni egyes szereplők miatt. Az intézet négy fal közötti mindennapjait, a kifele vágyódást nagyon át tudta adni, és végül is Luce-t kivéve a szereplőkkel egészen jól összebarátkoztam. Aki tud elnéző lenni egy könyvvel, mert a béna főszereplőért cserébe kap egy nagyon hangulatos történetet érdekes fazonokkal, azt csak buzdítani tudom, hogy álljon neki. Akinek a történetszövés és az irodalmi fogalmazás a gyengéje, az viszont kerülje a könyvet, mert annak is ez a gyengéje.
És a végére egy jó tanács: úgy kezdtem a könyvbe, hogy nem olvastam a fülszöveget, sőt, semmit a könyvről. Ezt egészen egyszerűen a borító miatt muszáj volt olvasnom, és sokkal jobb volt így, nagyobb volt a meglepetés, és ez dobott egy nagyot a könyv megítélésében.Nyilván te már ezt nem fogod tudni kiiktatni, mert már nálam olvastál a könyvről, de ha még a fülszöveget mellőzni tudod, nyert ügyed van. Ezért is nem írtam semmit arról, mi miért történik, meg hogy vannak benne árnyak, meg... ilyesmik.
){kind=link}
0 Megjegyzések