A molyon azt írtam, hogy így kell ifjúsági könyvet írni: igényes, minden szempontból. Igyekeztem lassan olvasni, hogy jó sokáig tartson, elidőztem a pincelyukban, meg a mosókonyhában, meg Dereknél is, talán a kelleténél kicsit jobban (nem kell rosszra gondolni, nézzenekmároda), igyekeztem a lehető legjobban kiélvezni mindent és mindenkit, de még így is nagyon rövidnek bizonyult a könyv. A szereplők egyszerűen imádnivalóak, és amíg egyes karaktereket egyértelműen be tudtam sorolni ide vagy oda, másokkal szemben éltem a 'látszat sokszor mást mutat' hozzáállással. Nem derült ki, mennyire volt igazam, ez annál sokkal jobb, minthogy csak így a végére minden egyértelmű legyen.
Eleinte eszembe jutott a Fallen, mert az alapszitu itt is az, hogy problémás kiscsajt elzárjuk a világtól, sok más problémás gyerek mellé, de aztán egészen másfelé kanyarodott el a történet, és helyenként, elég sűrűn, inkább az x-men villogott a szemem előtt, de ez sem igazán, mert ehhez képest meg egészen más a felállás. És nincs benne egy szál szerelmi szál sem, semmi nincs, ami elvonja a figyelmet a történetről. Itt a lényeg Chloé, és az ő képessége.
0 Megjegyzések